2014. 05. 05. - Az enyhe tél után gyorsan magához tért a természet.
Vajon kinek hoznak bőséget és kinek böjtöt az elmaradt fagyok? Ennek jártunk utána a Pilis erdeiben.
Ha mostanában erdei túrára indulunk a Pilisben, néhol olyan érzésünk lehet, mintha esne az eső, holott derült az ég. Felpillantva a lombkorona felé, valószínűleg ez a látvány tárul a szemünk elé:
A földön pedig láthatjuk, mi is adta a szitáló hangot: apró barnás galacsinok lepik el a talajt és a növények (képünkön egy orvosi tüdőfű) leveleit. Hamar rájöhetünk, hogy a lyukak és a galacsinok közt egyértelmű az összefüggés.
Nem kell sokáig gondolkodnunk a magyarázaton, hiszen elég pár lépést mennünk, és nagy valószínűséggel szembetalálkozunk a tettessel, a nagy téliaraszoló nevű lepke hernyójával, amely egy selyemszálon himbálódzik a szemünk előtt. Ezt a mutatványt két okból is végezheti: egyrészt, ha menekülni szeretne a lombkorona ragadozói elől, másrészt pedig, ha a szél segítségével újabb legelőt próbál keresni. Márpedig legelő az kell neki bőven, nem véletlenül adták neki a defoliaria, vagyis levélpusztító fajnevet az Erannis nemzetségnév mellé.
Az aszály mellett a szokatlanul enyhe tél is súlyosbította a helyzetet. A petéket nem igazán bántotta a fagy, így a kikelő rengeteg kis hernyó rávethette magát a zsenge tavaszi levelekre. A nagyra nőtt araszolóhernyók fogólábai félelmetesnek tűnhetnek, így talán nem is meglepő, hogy közeli rokonuk az a Hawaiin élő ritka lepkefaj, melynek hernyói ragadozó életmódot folytatnak.
Mohó levélpusztítónk nem bánt más állatokat, neki viszont annál több ellensége akad. Mindjárt itt van a kis bábrabló, amely ellen valóban nem tűnik járhatónak más menekülési mód, csak a selyemzsinór:
Ez a falánk ragadozó, melynek valószínűleg nem véletlenül adta Linné a baljóslatú Calosoma inquisitor nevet, szinte kizárólag hernyókkal táplálkozik, és a legutolsó levélkén is fülön csípi őket, ha csak nem vetik magukat a mélybe a már említett bungee jumping mutatvánnyal. A hernyók azonban a levegőben lógva sincsenek biztonságban, mivel a légykapók és a füzikék itt is megtalálják őket, a földre ereszkedve pedig még több veszély leselkedik rájuk. Itt száguldoznak ugyanis elképesztő sebességgel a futrinkák, melyek közt méretükhöz viszonyítva az állatvilág talán legfélelmetesebb ragadozóit találjuk.
Márpedig egy hernyó életének kevés dicstelenebb vége lehet, mint nászajándékként kiszenvedni egy boldog futrinkapár első együttlétén.
Mielőtt azonban abba a tévképzetbe ringatnánk magunkat, hogy a futrinka az erdei élet császára, tekintsük meg ezt a kisebbfajta tömegsírt, melyet egy róka hagyott az út szélén.
A szakemberek szerint az egészséges fáknak van annyi tartalékuk, hogy átvészeljenek egy ilyen hernyóinváziót, arról pedig, hogy a dolgok ne szabaduljanak el, gondoskodik a több füzike, több futrinka, végül pedig a több róka. Gilicze Bálint
Ezt még kibírja az erdő
Dr. Csóka György, az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályának vezetője az Origónak elmondta, hogy a nagy téliaraszoló hernyójának elszaporodásában megfigyelhető egyfajta rendszeresség: körülbelül 10 évenként tapasztalható hasonló mértékű egyedszám-növekedés. A mostanit az utóbbi két-három évben tapasztalható aszály is súlyosbította. A szakértő ugyanakkor hozzátette, hogy ez még nem érinti hátrányosan az erdei fák lombkoronájának regenerációját. Baj szerinte akkor lenne, ha egy csapadékszegény időszak még több évig elhúzódik, akkor ugyanis a növény már nem képes pótolni a kártevők által elpusztított levélzetet.
A csapadékhiány nem csak a nagy téliaraszolónak kedvez, a gyapjaslepke hernyója is szaporább ilyenkor.