Három tonna elefántagyar (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2014. május 10.
Találatok: 1093
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2014. május 9. - A kambodzsai hatóságok rekordmennyiségű, mintegy háromtonnányi, Malajziából csempészett elefántagyart foglaltak le pénteken – közölte a vámhatóság egyik tisztségviselője.

A dél-kambodzsai Sihanoukville kikötőjének egyik vámtisztviselője elmondta, hogy az elefántagyarakra zöldségmagokkal megrakott konténerekben bukkantak rá. A rendőrség nyomozást indított a szállítmány származásának és végcéljának felderítésére. Ez volt a harmadik hasonló fogás idén Kambodzsában, de soha nem foglaltak még le ekkora mennyiséget. A helyi média szerint a hatóságokat előre értesítették.
Az elefántcsont nemzetközi kereskedelmét 1989-ben betiltották, mert a világ elefántállománya 40 év alatt egymillióról 600 ezerre csökkent.
Az orvvadászat az utóbbi időben jelentősen megnőtt Afrika Szahara alatti térségében, ahol felfegyverzett bűnbandák mészárolják le az elefántokat és orrszarvúkat, hogy ellássák elefántcsonttal és orrszarvútülökkel az egyre szélesedő ázsiai piacot. Csak Afrikában évente mintegy 30 ezer elefántot mészárolnak le az agyaráért.
A rinocéroszok porrá zúzott szarvát ázsiai orvosságokban alkalmazzák, míg az elefántagyarból főként ékszert és dekorációt készítenek.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept