Dolgozat a görényekről (ForestPress)

Zétényi Zoltán
Állati
2014. május 28.
Találatok: 1813
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


2014. május 27. - A tanulmány a két hazai görényfaj viselkedési, ökológiai és szaporodásbiológiai ismereteit igyekszik összefoglalni.

A cél, hogy e kisragadozókat is minél alaposabban megismerjék, és ennek alapján "ítélkezzenek" felettük. Igaz, nagyon nagy különbség van a házi (közönséges) - és a molnárgörény (mezei görény) között, hiszen e utóbbi fajt még napjainkban is alig ismerjük. Tulajdonképpen egy-két, egymástól függetlenül elvégzett vizsgálattól eltekintve mindezidáig alig kutatták az életét, míg a házi (közönséges) görényről nagyon sok információval rendelkezünk.
A szerző reméli, az összeállítással valóban sikerül közelebb hozni az érdeklődő szakmai közönséget ahhoz, hogy miképpen ítéljék meg e menyétféléket, mint ahogy az eddig publikált, kisragadozóinkról szóló kiadványokban is erre törekedett.
A tanulmány itt érhető el: www.otter.econservation.eu

Ismerjük meg a hazánkban élő görényféléket!
Tájékoztató a házi (közönséges) görény – Mustela putorius Linnaeus, 1758 – és a molnárgörény (mezei görény) – Mustela eversmanni Lesson, 1827– életéről és viselkedéséről

Kézirat lezárva: 2014. májusában

Összeállította: Gera Pál
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Postacím: 1156. Bp., Nyírpalota u. 60.
Telefon: + 36 30 258 3637


Mottó
    (…). Ezek a jelentéktelen nagyságú szőrmés ragadozók a foglyok, fáczánok s egyéb szárnyasvadaknak a legkártékonyabb pusztítói, mert nemcsak éhségük csillapítására ölnek és rabolnak, hanem mindazt, ami rablójárataik alkalmával útjokba kerül, csupa kedvtelésből (talán vérengzési hajlamból) is irgalmatlanul legyilkolják. (…).
Lakatos Károly (A vadászmesterség könyve – Budapest, 1903)

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezető – 2. oldal
Köszönetnyilvánítás – 2. oldal
Magyar nyelvű szakmai tallózás – 3. oldal
Fogalomhasználat – 8. oldal
Görényféléinkről részletesen – 9. oldal
Házi (közönséges) görény: Mustela putorius Linnaeus, 1758 – 9. oldal
Molnárgörény (mezei görény): Mustela eversmanni Lesson, 1827 – 12. oldal
Szakmai javaslatok és vélemények a görényféléinkről – 14. oldal
Mellékletek – 17. oldal
I. melléklet: Rövid ismertető az említett nemzetközi egyezményekről, irányelvekről és a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Programról (NBmR) – 17. oldal
II: melléklet: A görényféléink nyomjeleinek ismertetése – 18. oldal
Felhasznált és ajánlott szakirodalom – 19. oldal

A szerző a közeljövőben tervezi, hogy hasonló tanulmányt közöl a nyestről és a nyusztról is. Kéri, hogy aki e fajokra vonatkozó információval rendelkezik (viselkedés, ökológia, szaporodásbiológia stb.) tájékoztassa, hogy minél pontosabb és szakmailag tartalmas publikáció láthasson napvilágot.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept