2014. július 10. - A múlt csütörtökön Túri János zentai fiatalember ismerősével horgászni ment a Tiszára.
A Halászcsárda üdülőteleptől csónakjukkal északi irányba eveztek, amikor a bánáti part közelében egy víz fölé hajló ágról lelógó zsineg végén termetes állatra lettek figyelmesek. Először azt gondolták, hogy újabb harcsa akadhatott az orvhalászok horgára, és az úszkál körbe-körbe. Amikor közelebb értek, meglepetéssel tapasztalták, hogy egy szőrös emlős – először vidrának gondolták – vergődik a zsineg végén. Csakhamar kiderült, hogy egy termetes hód akadt horogra, pedig nem is húsevő, hanem a fiatal növényi hajtásokat és ágakat kedveli.
A hatcentis horog a szerencsétlen állat bőrét a jobb mellső hónaljtájban szúrta át. A horog hegye kilátszott a hód testéből, de nem vérzett a seb. Mivel a horgot kivenni nem lehetett, harapófogóval vágták el a szárát, majd a hódot nagy nehezen a csónakba tuszkolták. Az állat sérülése nem tűnt komolynak, de mindenesetre hazaszállították Túriékhoz, ahol egy ládába rakták, és vékony fűzfaágakkal megetették.
Másnap délután a Zentával szembeni strandon, az ámuldozó fürdőzők tekintetétől kísérve, a hódot visszaengedtük igazi életterébe. A hód a félelem legkisebb jelét sem mutatva lassan lesétált a vízpartra, majd úszni kezdett, de kisvártatva a víz alá merült. Nem sokkal távolabb azután újból a felszínre bukkant és tovább evezett észak felé, abba az irányba, ahol a baleset érte.
A halőrök és vadőrök szinte nap mint nap rábukkannak a gátlástalan orvhalászok és orvvadászok által a természetes vizeink mentén kirakott különféle csapdákra, horgokra és hurkokra, amelyek számos állat pusztulását okozzák. A természet fosztogatóival szemben erélyesebb fellépésre lenne szükség. Gergely József