2014. november 8. - A legbiztosabban úgy úszhatjuk meg a medvekalandot, ha tarkóra tett kézzel földre hasalunk, és halottnak tettetjük magunkat.
Vagy mégsem? A téma kezd igencsak aktuálissá válni. Bármilyen hihetetlen, Magyarországon újra itt vannak a medvék.
Pár éve, amikor a medvék felbukkanásáról rendeztek tanácskozást egy salgótarjáni természetvédelmi központban, a szervezők még attól féltek, hogy kinevetik őket. Az egyik hozzászóló hangsúlyozta is, hogy legfeljebb kóborló egyedekkel találkozhatunk, a faj folyamatos megjelenése és megtelepedése nem valószínű. Aztán a medvehelyzet egyre csak fokozódott. Tavaly februárban már arról szóltak a hírek, hogy egy medve nem csupán rövid látogatásra érkezett hozzánk, hanem a telet is nálunk, Balassagyarmat mellett tölti.
Nem mondhatni, hogy mély téli álomba szenderült volna: bejelentések érkeztek arról, hogy a szemétben guberált, kutyákra is ráijesztett. A balassagyarmati polgármester felhívásban próbálta nyugtatni a lakosságot, egyúttal jelezte, hogy a „Szlovákia területén élő medveállomány terjeszkedésével a további észlelések száma várhatóan növekedni fog".
Így is lett. Nógrád megye – stílszerűen: a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet és környéke – a medvék kedvelt célterületévé vált. Idén májusban Bárna, Mátranovák és Mátraszele térségében fedezték fel egy anyamedve és bocsa nyomait, ugyanebben a hónapban Etesnél egy hím medvével végeztek orvvadászok. Koponyáját kifőzték, bundáját lenyúzták. A rendőrség elfogta a tetteseket, és – mivel a medve fokozottan védett állat – büntetőeljárást indított.
Néhány hete megint konferenciát rendeztek a medvékről Salgótarjánban. A szakértők most már tényként konstatálták, amit korábban senki nem hitt volna: Nógrád északi részén és a Heves megyével szomszédos területeken megtelepedett az európai barna medve (Ursus arctos arctos). A konferencia után nem sokkal a már említett Etesnél újabb medvenyomot találtak.
A rajzfilmekben látható macikkal ellentétben a valóságos medve nem csupán málnával és mézzel táplálkozik. Mindenevő csúcsragadozóról van szó. Általában kerüli az embert, de a váratlan találkozások veszélyesek lehetnek. Különösen akkor, ha bocsait nevelő anyamedvével futunk össze, vagy az állatot akarva-akaratlanul megzavarjuk abban, hogy elfogyassza zsákmányát. Európában 1972 és 2002 között 36 halálos medvetámadás történt, ebből 24 Romániában.
Könnyen előfordulhat, hogy a medve tovább terjeszkedik Magyarországon, új élőhelyeket keres a Börzsönyben, a Bükkben és a Mátrában. Hogyan előzhetjük meg a bajt? A Bükki Nemzeti Park zoológusa a salgótarjáni konferencián a távirati iroda beszámolója szerint arról beszélt, hogy a medvével való találkozás lélektani felkészülést igényel. Annak ugyanis esélye sincs, hogy az ember kiabálással elijessze, vagy elfusson előle. A medve gyorsabb, másodpercenként 17 méter megtételére is képes, és fára is sokkal jobban mászik.
Eddig világos: ne kiabáljunk, ne szaladjunk el, ne másszunk fára. Akkor mit csináljunk? A Hegyek Vándora Egyesület honlapja is arra hívja fel a figyelmet, hogy a medve csak ritkán támad, ha nem érez fenyegetést, megy tovább a dolgára. A futás tényleg nem jó megoldás, mert akkor zsákmánynak néz. A zajongás viszont az egyesület szerint nem elvetendő: „ha többen vagytok, ütögessetek össze lábast, túrabotot".
Amennyiben mégis bekövetkezik a medvetámadás, jó szolgálatot tehet a paprika- vagy gázspray, még inkább a „tettesd magad halottnak" módszer: magzatpóz, kézzel a tarkót védve. Ugyanezt javasolja egy körmöcbányai szlovák zoológus és medveszakértő, akit a Hírek.sk felvidéki magyar portál idéz. Szerinte hasra kell feküdni, összezárt lábakkal, mereven és mozdulatlanul. Így védve vannak a létfontosságú szervek és a hasüreg, a tarkóra kulcsolt kézzel a fejet is védelmezhetjük. Ha a medve megpróbál a mancsával átfordítani, igyekezzünk újra hasra fordulni, felvenni az előző testhelyzetet.
Elképzeltük a jelenetet. Jön a medve, mi pedig hason fekve, mukkanás nélkül tűrjük, hogy ide-oda gurigázzon velünk. Igaza lehet a Bükki Nemzeti Park szakemberének: ehhez alapos lélektani felkészülés szükséges.
Lénárt Dezső, a medvejárásban érintett Etes polgármestere azt mondja, eddig senkitől nem kapott a gyakorlatban alkalmazható tanácsot arról, mi a teendő medvetámadáskor. Ezért sejtelme sincs, hogy az önkormányzat milyen óvintézkedést hozhatna. Kiadhatna szórólapot a lakosság tájékoztatására, de praktikus információk hiányában ennek nem látja értelmét. Egyébként is, a falubelieket aligha tudná lebeszélni arról, hogy kijárjanak gombászni vagy tüzelőt gyűjteni az erdőbe.
A polgármesternek egyébként olyan érzése van, mintha a hivatalosságoknak időnként az lenne a legfontosabb, hogy látszatcselekvéssel védjék a „hátsójukat". A katasztrófavédelem felszólította például, hogy a balesetek elkerülése érdekében mérje fel a beteg fákat. Csakhogy az elmúlt tíz évben kizárólag egészséges fákat csavart ki a vihar. Legutóbb egy hársat, a falu központjában.
A helybéliek körében semmi jele pániknak, nincs is rá ok – mondja a polgármester. Természetkedvelő emberként a maga részéről kifejezetten örül annak, hogy a medvék kezdenek visszaköltözni Nógrádba. Ez annak a jele, hogy megfelelő körülményeket, elegendő táplálékot, nyugalmat találnak.
Gazdagabbá, színesebbé válik az életünk
Szlovákiában vagy Erdélyben, ahol sok a medve, nyilván más a helyzet, de nálunk elhanyagolható a veszély mértéke – vélekedik Lénárt Dezső. Sokkal veszélyesebbnek tartja a vadászatok során megsebzett szarvasokat vagy vaddisznókat. Ilyen esetekben mégsem figyelmezteti senki a lakosságot.
Ha már itt tartunk: az elsődleges rizikócsoportba a vadászok tartoznak. Nekik van a legnagyobb esélyük rá, hogy – akár hajtóvadászat alkalmával, akár vadles közben – megriasszák a medvét. Szabó László, az országos vadászkamara nógrádi szervezetének elnöke kitért arra, hogy a védett állatot hivatásos vadász is csak akkor lőheti ki, ha emberre támad. A nyomokból könnyen megállapítható, hogy így történt-e.
Szabó osztja azok véleményét, akik a szlovákiai túlszaporulat és a Tátrában hatalmas erdőségeket elpusztító viharok együttes hatásával magyarázzák a medvék feltűnését. Szerinte azonban korai kijelenteni, hogy a medvék végleg megtelepedtek nálunk. Tény viszont, hogy egy idő óta rendszeresen megjelennek Magyarországon. Sok a tévhit – állapítja meg. A medvék például valóban remekül másznak fára, de nem az európai barnák, hanem az amerikai feketék. Ebből a szempontból itt élő társaik jóval ügyetlenebbek. A kifejlett példányok csak egy-két méterre képesek feljutni, és a bocsok sem sokkal magasabbra.
Idehaza is megvásárolható az úgynevezett medvecsengő, amely – az egyik webáruház termékleírása szerint – hátizsákra vagy kerékpárra kötve halk, de messze hallható csilingelő hangot ad. A medve így távolról érzékeli, és elkerüli az embert. Szabó ezen csak mosolyog. Erdélyi ismerőseivel beszélgetve senkitől sem hallotta, hogy csengővel járná az erdőt. Nem tud arról sem, hogy akadnának, akik a „hasrafekvős módszert" preferálnák. Akárki akármit mond, Erdélyben a leggyakoribb védekezés az, hogy rákiabálnak a medvére.
A konfliktusok jelentős része abból fakad, hogy a medvék rászoktak a településeken kirakott kukákra, elragadják a szabadon tartott háziállatokat. Jobb az óvatosság, nem árt, ha ilyesmire Magyarországon is felkészülünk – mondja Szabó László. A nógrádi hivatásos vadászoknak éppen most szerveznek szlovákiai tanulmányutat. Abban a reményben, hogy a tapasztalt vadásztársaktól elméletben és gyakorlatban is mindent megtudnak majd, amit csak tudni érdemes a medvékről. Czene Gábor