Rekordszámú erdei fülesbaglyot számláltak meg természetvédők Túrkevén (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2015. január 21.
Találatok: 1012
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

   

Túrkeve, 2015. január 21. – Közel egy évtizede minden télen természetvédők és önkéntesek végzik az erdei fülesbaglyok helyi populációinak felmérését a Nagykunságban.

A mostani mustra első adatai szerint az éjszakai ragadozó madarak egyik legnépszerűbb téli gyülekezőhelyeként ismert Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisvárost, Túrkevét ezúttal minden eddigit felülmúló mennyiségű bagoly választotta nappali pihenőhelyéül.
    Kovács Ágnes, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület önkéntese az MTI-nek elmondta: hazánkban az erdei fülesbaglyok fészkelő állománya becslések szerint mintegy 15-20 ezer párra tehető. A telelő állomány körülbelül 30 ezer példány, ám e madarak között - ha nem is meghatározó arányban -, a Kárpát-medence határon túli területeiről érkező baglyok is akadnak.     A téli számlálások célja, hogy a szakemberek minél átfogóbb képet kapjanak e madárfaj helyi állományainak alakulásáról, a populációk változásának okairól és a baglyok szokásairól, életmódjáról – tájékoztatott Kovács Ágnes jelezve, hogy a programot támogatás nélkül, évről-évre 60-70 önkéntes közreműködésével valósítják meg elsősorban a Nagykunságban, de az ország távolabbi ismert bagoly-gyülekezőhelyein is.     Rámutatott: rendszerint minden téli hónap közepén, egy-egy alkalommal mérik fel a madárlétszámot, ám január 29. és február 1. között egy – reményeik szerint - minden eddiginél átfogóbb, országos szinkronszámlálást is tartanak. A munka eddigi eredményeiről szólva kifejtette: Túrkevén a korábbi esztendők 220-260 egyedéhez képest decemberben 313, míg januárban 320 erdei fülesbaglyot regisztráltak. A meglepő adat okai a szakemberek szerint részben a térségben tapasztalható mezeipocok-invázióra, másrészt feltehetőleg a madarak egy részének kényszerű áttelepülésére vezethetők vissza.     Ez utóbbi jelenség hátterében az állhat, hogy a szomszédos Kisújszálláson egy belvárosi parkot is érintett a városközpont közelmúltbeli átalakítása. A fák többségét ugyan megóvták a kivitelezés során, ám mindegyikről letisztították a felfutott borostyánt, mely a korábbi években száznál is több bagolynak nyújtott kiváló rejtek- és pihenőhelyet. A zavarásra rendkívül érzékeny madarak emiatt elhagyták a parkot, ahol jelenleg még mutatóban sem látni a puha röptű ragadozókból – tette hozzá Kovács Ágnes.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept