2015. január 28. - Még a tákolmányokban is tetten érhető némi struktúra, ha úgy tetszik, rend, ami létrehozza önmagát.
Ilyen tákolmány volt például a Szovjetunió, amelyben a letteknek és a csecseneknek annyi közük volt egymáshoz, mint mondjuk a norvégoknak és a törököknek.
De erről a vadállatok semmit nem tudtak. Aztán a Szovjetunió összeomlását követően Oroszország területének legnagyobb részén drámai módon csökkent a vaddisznó-, a barnamedve- és a jávorszarvas-állomány. A populáció csökkenése nem elsősorban az élőhelypusztulás, -pusztítás következménye volt, a vaddisznók például a fő táplálékukként szolgáló termények eltűnése miatt ritkultak meg számottevően. Tönkrementek a kolhozok és a szovhozok, a parlagon meg csak csörtetni lehet elkeseredetten. Ehhez jött még a „fellazulás”, a vadvédelmi szervezetek is meggyengültek, az orvvadászok viszont felbátorodtak. A jávorszarvasok pusztulásához az is hozzájárult, hogy egyetlen nagy testű emlősfaj indult szaporodásnak, jelesül a szürke farkas. A mintegy százötven százalékos példányszám-növekedés szintén jellemző az átmeneti időkre. Farkastörvények vagy mi.
A fene, aki visszasírja azt a szörnyeteget, amit tanácsegyesülésnek neveztek, de figyelemre méltó, hogy tényleg minden összefügg mindennel, és az új világ nemcsak metrórobbantgatásokat, műveletlen újgazdagokat és fegyveres villongásokat hozott, de az állatvilág is megsínylette a változásokat. Jelenleg ott tartunk, hogy szakemberek szerint nemzetközi összefogásra lenne szükség, ha nem akarjuk, hogy fontos fajok válságos helyzetbe kerüljenek. Öröm az ürömben, hogy Putyin elnök komálja a tigriseket, és még a kínaiak is segítenek neki, hogy a határvidéken bóklászó néhány megmaradt kedvence biztonságban élhessen. Nálunk viszont örvendetes módon úgy szaporodnak a mezei nyulak, ahogy az egy nyúlfélétől joggal elvárható, amint erről a közszolgálati televízió reggeli műsorából értesülhettünk.
Maradva a tévénél és visszatérve a tigrisekhez, a napokban ismét látható volt A szerzetes és a tigris című csodálatos osztrák dokumentumfilm. Amelyből kiderült, hogy a szerzetes nem volt mindig szerzetes, ám amikor az orvosok leukémiát diagnosztizáltak nála, buddhista kolostor(ok)ba vonult, összebarátkozott egy elárvult tigriskölyökkel, akit aztán sorban követtek a többiek. Közben eltelt harminc év, és a film készítésének idején mindenki jó egészségnek örvendett. A halálraítéltek. Az ember és a tigrisek. Együtt. Lehet persze azt mondani, hogy mindez turistalátványosság. Az. De ha mindez nem így történik, a tigrisekből már egy darab sem lenne Thaiföldön, és alighanem a szerzetes sem élne. Varázslatos életet, könnyedén és őszintén. A szerzetes ugyanis nem görcsöl és nem köntörfalaz. Elmondja, hogy az európai állatkertek igazgatói azonnal infarktálnának a látványtól, és tényleg ne próbálkozzunk odahaza még hasonlóval se, a tigrist pedig megkéri szépen, hogy viselkedjen rendesen, mert ha nincs turista, nincs pénz, és ha nincs pénz, nincs csirke. És az senkinek sem jó. Hegyi Zoltán