Szabadon engedik az erdélyi Szárkő hegységbe telepített bölényeket (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2015. június 08.
Találatok: 1539
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


    Kolozsvár, 2015. június 8. – A dél-erdélyi Szárkő hegységbe tavaly telepített bölények szabadon engedésére készül a WWF Románia és a Rewilding Europe egyesület.
   

 A WWF Románia közleménye szerint a jelenleg félszabadon élő 14 bölényt szombaton engedik szabadon a Szárkő hegységben, ahol egy 59 ezer hektáros Natura 2000-es besorolású védett területet lakhatnak be. Az együttműködő egyesületek ugyanakkor pénteken újabb 18 bölényt hoznak a Szárkő hegységbe, melyeket előbb egy bekerített területen tartanak, majd ezeket is szabadon bocsátják. Az újabb bölények Svájc, Németország, Belgium és Franciaország nyolc rezervátumából érkeznek.
    A WWF Románia közleménye szerint a Szárkő hegységbe tavaly telepített 17 bölény közül 14-nek sikerült alkalmazkodni az új körülményekhez. A Evenimentul Zilei napilap korábban azt közölte, hogy a kéknyelv betegség tizedelte meg a bölénycsordát. Tavaly augusztusban az a bölényborjú is elhullott, amelyik elsőként született az állatok új élőhelyén.
    Az Örményes (Armenis) község közelébe tavaly telepített bölények előbb egy 15 hektáros bekerített területen alkalmazkodhattak az új környezetükhöz, aztán egy 160 hektáros területen kerültek félszabad állapotba. A WWF Románia akkor azt közölte, hogy a szárkői a valaha volt legjelentősebb kísérlet a bölények európai visszavadítására. A hosszú távú cél az, hogy 2025-ig legkevesebb 500 szabadon élő bölény legyen a Déli-Kárpátokban.
    A Kárpátokból 1790-ben pusztult ki az addig szabadon élő bölénypopuláció. A bölények egykori honosságára utal az a tény is, hogy a történelmi Moldva fejedelemségnek bölényfej volt a címerén. Romániában jelenleg félszabad állapotban tenyésztenek bölényeket. Európában a romániai mellett Lettországban, Litvániában, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Szlovákiában, Oroszországban és Németországban léteznek bölénypopulációk.
    A világon jelenleg mintegy 5000 bölényt tartanak számon, de ezek közül csak mintegy 3400 él félszabad körülmények között. Ezeket az állatokat bekerített területen tartják, és télen etetik őket.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept