A haris lett az év madara 2016-ban (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2015. július 27.
Találatok: 1408
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


    Budapest, 2015. július 27. - A haris nyerte el a 2016-os év madara címet hétfőn zárult internetes szavazás eredményeként - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t.
    

A közlemény szerint a június 25-től tartott internetes szavazáson a három felkínált lehetőségre - haris, fürj és ugartyúk - 4066 voks érkezett. A haris az első helyet a 1524 szavazattal (37 százalék) szerezte meg, a második 1291 szavazattal (32 százalék) az ugartyúk lett, míg a harmadik helyen 1252 (31 százalék) vokssal a fürj végzett. A lakosság döntése meglepte az MME szakembereit, akik az ismertebb fürjet, és a kirívó megjelenésű ugartyúkot várták az első és a második helyekre.
    Az MME által 1979-ben elindított "Az év madara" program célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok és élőhelyük társadalmi szintű bemutatása, amelyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak - a 2016-ban az agrár- és vadgazdálkodóknak - különösen fontos szerepe van.
    A recsegő hangot hallató haris nem csupán a síkvidéki, hanem a dombvidéki és előhegységi üde, magas füvű rétek védett madara. Élőhelye és hosszú távú vonuló viselkedése fokozottan veszélyeztetetté teszik a fajt. A gépi kaszálás egész fészekaljakat pusztít el, a mediterrán régió kíméletlen madárvadászata - csak Egyiptomban évi 9-14 ezer harist lőnek le és ejtenek hálóval csapdába - pedig a vonuló egyedeket ritkítja folyamatosan.
    A haris érdekessége, hogy elsősorban szürkületkor és éjszaka énekel, amikor a jellegzetes recsegő hang - a faj latin tudományos neve is a hangutánzó Crex crex - a hidegebb, sűrűbb levegőben messzebb terjed.
    Az év hátra lévő időszakában az MME szakmai stábja a haris fészkelő állományának védelmét segítő ajánlásokat dolgoz ki a gazdálkodók számára, emellett a madárfajt bemutató szóróanyagokat is készít, és országszerte éjszakai hariskereső túrákat szervez 2016 tavaszára - olvasható a közleményben.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept