2015. szeptember 22. - Mostanában kevesebb szó esik róla, de az afrikai állatvilág megóvása továbbra is az emberiség égetően fontos, megoldatlan problémája. Az évente lemészárolt 30 ezer elefánt rémisztően magas szám, kiváltképp annak fényében, hogy az állatokat az orvvadászok mindössze az agyarukért gyilkolják meg. A National Geographic Channel oknyomozó újságírója, Bryan Christy az Elefántcsont-hadurak című dokumentumfilmben nemcsak felhívja a figyelmet a problémára, de személyesen igyekszik közbenjárni, hogy változás következzen be a területen. A műsorvezető a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszél, milyen eszközökkel és hatékonysággal lehet fellépni az elefántok megóvása érdekében.
– Karrierjét ügyvédként kezdte. Hogyan vezetett az útja az újságíráshoz, és onnan a National Geographic oknyomozó részlegéhez?
– Minden ügyvéd titkon író akar lenni, én legalábbis hatalmas késztetést éreztem az írás iránt. Volt egy nagybátyám, FBI-ügynök, és azt mondta egyszer, ha írásra adom a fejem, majd feltétlenül csináljunk valamit közösen. Így sodort az élet az állati ügyek utáni nyomozáshoz, ami aztán életre szóló kaland lett. A National Geographichoz pedig Alexandra Fuller neves írónő ajánlott be, aki olvasta egy aranyérme-csempészetről szóló történetemet.
– A National Geographic 2014-ben megválasztotta az év felfedezőjének, amit elsődlegesen azért a tevékenységéért kapott, melyet a vadállatok feketekereskedelme ügyében végzett. A National Geographic szerint megváltoztatta munkájával a világot. De vajon tényleg megváltoztatta a világot?
– Nagyon fontos hatást sikerült elérnünk. Például a feketekereskedelem ügye Malajziában parlamenti vitakérdéssé vált, és a munkánk eredményeképp módosították a törvényt. Ügyészi vizsgálatot rendeltek el, razziákat tartottak. Az amerikai törvény első alkalommal foglalt állást a vadvédelem és az illegális vadkereskedelem ügyében, bűncselekménynek minősítve a tettet.
– És honnan jön az elefántok iránti érdeklődése? Korábban egy másik műsorban is foglalkozott az elefántok védelmével, úgy tűnik, mintha ez volna a missziója.
– Pedig nem akartam. Csodás állatokról beszélünk, és szó szerint szívszaggató látni a kizsákmányolásukat. Az elefántagyarral való kereskedelem egyike az állatok ellen elkövetett legnagyobb bűncselekményeknek, s nagyon kevés eredménnyel folyik a harc, ezért is próbálok a saját eszközeimmel tenni valamit az ügyükért.
– A mostani, Elefántcsont-hadurak című dokumentumfilm meglehetősen nyomasztó képet mutat be az elefántcsont-kereskedelemről, és meglehetős szélmalomharcnak tűnik minden, ami az orvvadászok ellen folyik.
– Ebben kétségtelenül igaza van, de ha nem csinálunk semmit, nem is fog soha semmi történni. Vallom, hogy a problémák elébe kell mennünk, s idővel az emberek az igaz ügyek mellé fognak állni, és közös fellépéssel már lehet kisebb eredményeket is elérni.
– Közép-Afrikában, például a Kongói Köztársaságban eredt az elefántcsontvadászok nyomába, amely már önmagában is veszélyes hely fehér ember számára, és akkor még nem beszéltünk a bűnözőkkel való szembeszállásról.
– Nem volt biztonságos, és a biztonságérzetemet nem erősítették az olyan hírek, mint hogy a közelmúltban gyilkosságok is történtek a vadvédelem során. Elképesztő ez az övezet: nem háborús zóna, de az orvvadászok és állatvédő biztonságiak mégis mintha háborúban állnának. A parkvédők mindennap úgy mennek dolgozni, nem biztos, hogy este hazamennek, s ez a veszély nem a vadállatok miatt áll fenn.
– Egy statisztika szerint, ha ilyen ütemben gyilkolják az elefántokat, az egyébként még létszámra kielégítő elefántpopuláció húsz éven belül a kihalás szélére kerülhet. Egyetért ezzel?
– Háromévente százezer elefántot gyilkolnak meg, és jelenleg az elefántpopuláció világszerte mintegy ötszázezres. Nem nehéz kiszámolni, hogy nincs sok időnk radikálisan változtatni a dolgokon. Kárpáti György
