Nagyobb védelmet kapnak a farkasok Szlovákiában (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2015. november 04.
Találatok: 1206
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 

    Pozsony, 2015. november 4. - A jövőben az eddiginél nagyobb védelmet kapnak a farkasok Szlovákiában, egyebek mellett nő azoknak a területeknek a száma, ahol tilos lesz vadászni ezekre a ragadozókra és szigorodnak vadászatuk feltételei is - közölte az MTI-vel a Vlk (Farkas) környezetvédelmi szervezet szerdán.
     A Vlk az egyik legaktívabb szlovák környezetvédelmi csoportosulás. A vonatkozó módosításokat egy petíció révén sikerült keresztülvinniük a hasonló ügyekben illetékes szlovák földművelésügyi tárcánál.
    Bár az Európai Unió tagállamainak többségében a farkas védett, és kilövése tilos vagy csak külön engedély alapján lehetséges, Szlovákiában a szabályozás kevésbé szigorú, szezonálisan - novembertől január közepéig - megengedi a ragadozó vadászatát. A vadászidényben elejthető farkasok számát a földművelésügyi minisztérium szabja meg, rendszerint késő ősszel, és ugyancsak ilyentájt aktualizálják a farkasok vadászatára vonatkozó egyéb előírásokat is. A kvóták kiadásának közeledtével minden évben fokozódik a környezetvédők és az ellenérdekelt vadásztársaságok közti feszültség, illetve az általuk a szaktárcára - a szabályozás szigorítása, illetve enyhítése érdekében - gyakorolt nyomás is.
    Az állatvédők szerint a szaktárcánál most általuk elért változtatások központi eleme, hogy sikerült növelni azoknak a területeknek a számát, ahol egész évben tilos lesz a farkasok vadászata.
    Katarína Grichová, a Vlk aktivistája az MTI-nek elmondta: az egyik legfontosabb ilyen terület a szlovák-lengyel határvidéken lévő Ólubló (Stará Lubovna) járás, amely a farkasok egyik fontos vándorlási útvonalán fekszik, de fontos az is, hogy az összes Natura 2000 természetvédelmi területet is besorolták a tilalmi övezetek sorába.
    Grichová kiemelte: jelentős eredménynek minősül, hogy a vadásztársaságok nyomása ellenére sikerült megtartani a farkasok csoportos - vagyis több vadász által közös szórakozásként űzött - vadászatának tilalmát.
     A változtatások részét képezi az is, hogy a jövőben minden egyes kilőtt farkashoz ki kell szállnia az Állami Természetvédelmi Alap munkatársának, ami azért fontos, hogy aktuális legyen a statisztika a már kilőtt farkasok számáról és így ne fordulhasson elő, hogy a vadászok túllépik a kvótát.
    Az idei vadászati kvótát a szaktárca 90 egyedben szabta meg. Ez ugyan tízzel több, mint a tavalyi keret, de a Vlk aktivistája szerint olyan kompromisszum, amely még lehetővé teszi a farkasállomány fenntartható fejlődését. "Jelenleg mintegy 35-40 falkáról tudunk az ország területén, ez közel négyszáz példányt jelent" - mondta Grichová, hozzátéve: bíznak benne, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén sem sikerül majd kimeríteniük a vadászoknak a tárca által engedélyezett kvótát. Tavaly a 80 egyedes kvóta alapján 53 farkast lőttek ki az országban.
    Szlovákiában azt követően kezdtek némileg ismét szigorodni a farkasok vadászatát szabályozó előírások, hogy két évvel ezelőtt az Európai Bizottság civil megkeresések sorára reagálva garanciákat kért arra, hogy az ország képes biztosítani a területén élő farkaspopuláció fennmaradását. Ugyanakkor a szabályozás volt már a jelenleginél szigorúbb is: 1995-ben Szlovákia az egész ország területére és az év teljes hosszára vonatkozó tilalmat vezetett be a farkas vadászatára. Ez a teljes körű tilalom 1999-ig volt érvényben.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept