Lapátdzsungel (Vadászlap)

Zétényi Zoltán
Állati
2015. november 10.
Találatok: 1333
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


2015. november 6. - Szerencsére hosszú évtizedek óta elismerésre méltó módon „működik” ez a vadászterület, ahogyan ezt a korábbi világrekordok egész sora, s napjaink beszédes eredménysora is példázza – emelte ki köszöntőjében prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora, november 5-én, Óbíródon, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. területén, az idei barcogásban zsákmányolt dámtrófeák bemutatóján, ahol közel száz agancsot állítottak ki.

Gőbölös Péter, az erdőgazdaság vezérigazgatója megnyitóbeszédébe kiemelte: az eredményes vadgazdálkodáshoz nem csak kiváló élőhely és átlag feletti genetikai képességekkel rendelkező vadállomány, hanem áldozatos szakmai munka is szükségeltetik. Egy elsőrendű termőhelyen szüretelt, jó minőségű szőlőből is lehet pocsék bort készíteni, ha a borász hozzáállása és felkészültsége nem megfelelő.
Miután a vezérigazgató megköszönte a szakszemélyzet odaadó munkáját – a tapasztalatokat összegezve kiemelte, hogy a trófeatömegek valamelyest elmaradtak a tavalyiaktól, ami nem meglepő, hiszen az elmúlt esztendő a felrakás szempontjából kiugróan kedvezőnek számított. Ennek ellenére nincs miért panaszkodni, hiszen Tamásiban 3,47, míg a pincehelyi erdészetnél 4,42 kilogramm lett az átlagsúly, és négy agancs a „bűvös” 5 kilónál is többet nyomott a bírálóbizottság mérlegén. Az érmes arány Gyulajban 70, Kisszékelyen pedig 73 százalék volt, a legmagasabb pontszámú agancs pedig 210,15 ponttal lett aranyérmes.
A beszédeket követően a többségében szakemberekből álló látogatóközönség – a szemle hivatalos programjának részeként – meghallgatta a Bakony Kürtegyüttes előadását, melynek legkülönlegesebb eleme a szürkemarha tülökkel előadott „betétszám” volt. A vendégeket ezután Krekács Zoltán autentikus zenével kísért lovas-solymász bemutatója ragadtatta tapsra, bár egy vastapsot az egész rendezvény, na meg a lapátdzsungelben található trófeák java része is megérdemelt volna…



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept