Növekszik a tatárantilop-állomány a tavalyi tömeges pusztulás után Kazahsztánban (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2016. június 17.
Találatok: 1177
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2016. június 17. - London – Mindhárom populációban növekszik a tatárantilopok száma Kazahsztánban – derült ki a kazah mezőgazdasági tárca által áprilisban végzett állatszámlálásból, amelyet azzal a céllal végeztek a szakemberek, hogy képet kapjanak a múlt évi tömeges pusztulás nyomán a szajgaállomány alakulásáról.
Több mint 200 ezer szajga hullott el bakteriális fertőzés következtében néhány hét alatt 2015 májusában a közép-ázsiai országban. Az ország középső részén élő állomány mintegy 90 százaléka – a globális szajgapopuláció több mint 60 százaléka – elpusztult, ami azt jelentette, hogy a faj a kihalás szélére került.
“A 2015-ös tömeges elhullás főként a nőstényeket és a borjakat sújtotta. Ráadásul az orvvadászat is erősödött a térségben, ezért nagyon aggódtunk ezen állományért” – idézte Steffen Zuthert, a faj fenntartásért küzdő szervezet (ADCI) vezetőjét a phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Zuther és kollégái végezték idén áprilisban a tatárantilop-cenzust.
Kazahsztán középső részén a tatárantilop-állomány áprilisban 36 200 állatot számlált. Ez jóval elmarad a múlt év tavaszán jegyzett 242 ezer egyedtől.
A Kazahsztánban élő két másik állománynál is pozitív jeleket tapasztaltak a szakemberek. Az ország európai részén, az Ural folyótól nyugatra eső térségben élő szajgaállomány szinte teljesen felépült a 2015-es tömeges pusztulásból, és ma már ez a legnagyobb tatárantilop-populáció Kazahsztánban, számuk már meghaladja a 70 ezret.
A nyugat-kazahsztáni populáció a legsérülékenyebb. Az orvvadászat miatt a kihalás szélére került, de a 2016-os számlálás adatai szerint hímek egy kicsiny, de erős csoportja túlélte az elhullást és az orvvadászatokat, és lehetővé vált az állomány szaporítása. Az állomány alig éri el a kétezer egyedet.
A jellegzetes fejű, duzzadt orrüregű, nagy szemű és erősen előugró szemöldökű, gyűrűs szarvú állat, amely képes túlélni a hőmérséklet drámai mértékű változásait is, a Föld legveszélyeztetettebb fajai közé tartozik. Mielőtt májusban az állatok elpusztultak, állományukat 250-320 ezer közöttire becsülték, ennek 90 százaléka Kazahsztánban él. 2010-ben és 2011-ben szintén járvány tizedelte az állatokat, akkor pasztörellózis (nyúlvész) fertőzésről beszéltek a szakemberek.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept