Sikeresen megtelepedett a kerecsensólyom a Partiumban és a Bánságban (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2016. július 04.
Találatok: 1500
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


    Bukarest, 2016. július 4. - A magyarországi partnerszervezetekkel közösen lebonyolított madárvédelmi programoknak köszönhetően jelentősen megnövekedett a világszinten is veszélyeztetett kerecsensólyom (Falco cherrug) állománya Románia nyugati térségében, a Partium és a Bánság síksági területein - tudatta a marosvásárhelyi székhelyű Milvus madárvédő egyesület hétfőn.
     A múlt században még kifejezetten elterjedt volt a kerecsensólyom Romániában, azonban a mérgezés, a költőterületek eltűnése, a szántóföldek térnyerése és orvvadászat miatt szinte teljesen eltűnt az országból.
A 2000-es évek elején Romániában az országos állomány néhány párból állt, amelyek a dobrudzsai Macin-hegységben fészkeltek.
    A Milvus csoport egy nemzetközi projekt keretében az áramszolgáltató cégekkel együttműködve több mint nyolcvan költőládát helyezett ki magasfeszültségű villanyoszlopokra, elsősorban Temes és Arad megyében. Míg 2011-ben még csak egyetlen kerecsensólyom párt sikerült megfigyelniük az ország nyugati részén, amely egy természetes hollófészekben költött, a költőládák kihelyezésének köszönhetően megnőtt az állomány. Tavaly nyolc, idén pedig legkevesebb 14 pár kerecsensólyom fészkelt a térségben, valamennyi az oszlopokra kihelyezett költőládákban.
    A kerecsensólymok más madárfajok - elsősorban varjúfélék illetve más ragadozó madarak - fészkeiben költenek, ezek hiányában a sólymok gyorsan alkalmazkodnak a számukra kihelyezett mesterséges költőládákhoz.
    Idén a költőládákban cseperedő fiókák nagy része jelölő gyűrűt kapott, hogy a növekedő romániai állomány terjeszkedését lekövethessék. Két kerecsensólyom fióka műholdas jeladót is kapott, így mozgásuk még hatékonyabban vizsgálható.
    A sólymok műholdas adókkal való jelölése a magyarországi partnerszervezetek szakembereinek segítségével történik, elsősorban azért, mert ők rendelkeznek a legnagyobb tapasztalattal a fajt illetően, hiszen az első kerecsenvédelmi intézkedéseket még a 70-es években léptették életbe - olvasható a Milvus csoport közleményében. Néhány éve Magyarország, Szlovákiával közösen, elindított egy Life-projektet a kerecsensólyom kárpát-medencei állománya megőrzésének érdekében. A faj védelmét célzó második Life-projektben immár a Milvus csoport is partner volt, és számos sikeres intézkedést hajtott végre a Partiumban és a Bánságban.
    A romániai egyesület most újabb - 11 magyarországi és két romániai szervezet által indított - madárvédelmi programban vesz részt, amellyel a veszélyeztetett kerecsensólyom és parlagi sas populációk zsákmánybázisát akarják - ürgék telepítésével - biztosítani a Kárpát-medencében.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept