2016. szeptember 18. - Magyarország északi hegyeibe mindig is be-betévedtek farkasok a szomszédos Szlovákiából, de az 1980-as évektől elkezdtek megtelepedni. Vagyis az állatok az Aggteleki-karszt és a Zempléni-hegység egyes területein alakították ki territóriumukat, itt hozzák világra kicsinyeiket is.
Mint a játékos kiskutyák
Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának zoológiai szakreferense, a hazai farkasok elsőszámú szakértője pontosan tudja, hányan vannak a „magyar farkasok”, de nem szívesen osztja meg a számokat. Még mindig olyan mélyen gyökerezik az emberekben a farkasoktól való félelem, irtózás, hogy nem szeretne erről beszélni. Tiszteletben tartjuk, nem faggatjuk.
Az viszont nem titok, hogy a karszt területén élő falka tavasszal egy alomnyi kölyökkel bővült. A kicsik egy tövestül kifordult fa gyökerei közt látták meg a napvilágot valahol az erdő sűrűjében.
Intelligens, családcentrikus, nagyragadozók, a fenti 4-5 hónapos kisfarkasokat elnézve mintha egy alomnyi kutyakölyköt látnánk önfeledten játszani. A rossz hír viszont az, hogy közülük csak kevesen, de legalábbis nem mindegyikük fogja megélni a következő tavaszt.
Az ember jelenti rájuk a legnagyobb veszélyt
Az éhezéstől nem kell őket félteni, a magyar erdőkben vadbőség van, de a kutyafélékre jellemző betegségek, mint a szopornyica, a parvovírus vagy a fertőző májgyulladás rájuk nézve is életveszélyes. Nem lehet mindegyiküket rendszeresen befogni és oltani, de ez nem is cél. Hagyni kell a természetet “dolgozni” a maga módszerei szerint – mondja Szabó Ádám.
Ami viszont sokkal veszélyesebb a farkasokra, és tenni is tudunk ellene, az az emberek gondolkodása. A meséknek, mendemondáknak, filmeknek “hála” még mindig sokan veszélyes fenevadként tekintenek rájuk. Pedig több évtizede gyakorlatilag nincs hitelt érdemlő adat arról, hogy farkas emberre támadt volna.
Az ellenük vívott több évszázados, évezredes irtóhadjáratnak viszont megvan az eredménye: hiába csúcsragadozók, rettegnek az embertől, elkerülik, menekülnek előle.
A szakemberek azért fektetnek nagyon nagy hangsúlyt a farkasok megismertetésére, elfogadtatására, mert védelmük közös akarat, társadalmi elvárás nélkül szinte lehetetlen. De a kép azért nem ilyen borús, Magyarországon is többségben vannak azok, akik ezt az állatfajt is a természet szerves részének tekintik, örülnek visszatelepedésének.
A vadászat…
A vadászok többsége is ilyen, értéknek tekinti a magyar farkast, és vannak köztük olyanok, akik nagyon sok fontos információval látja el a természetvédelmi szakembereket: mikor, hol találtak lábnyomot, a lesen ülve látták esetleg magát az állatot. De van egy kisebbség a vadásztársadalomban is, amely károkozóként tekint a ragadozóra.
Novembertől januárig végéig rendezik a hajtóvadászatokat. Ez azt jelenti, hogy a hajtandó terület egyik végéről több tucatnyi ember, hatalmas lármát csapva halad egy kijelölt vonal felé, hajtja az állatokat a várakozó vadászok elé. Az erdőben lévő vad ilyenkor pánikszerűen menekül.
A vadász pedig lő arra, ami épp engedélyezett, általában vaddisznóra, rókára is akár. Ilyen esetekben pedig megeshet, hogy farkas is terítékre kerül egy-egy etikátlan és törvénytelen lövés eredményeként. Egész farkas családokat lehet ily módon elpusztítani még akkor is, ha hazánkban ez a ragadozó szigorú védelem alatt áll
– magyarázza a szakember, miért félti a következő hónapoktól a fenti videón is látott farkaskölyköket.
Károsítja a természetes vadállományt?
Szabó Ádám szerint nem értelmezhető, hogy a farkasok károkat okoznak a természetes vadállományban. Hiszen az erdőben élő vad, ugyan úgy az állam tulajdona, mint a farkas.
Ha az ugyancsak védett harkályok odúkat vájnak a fákba, és emiatt azok minősége romlik, épületfa helyett legfeljebb tűzifaként hasznosíthatók, akkor a harkály az erdészet számára káros, pusztítani való faj? Nyilván nem, mert a természet része ugyanúgy, mint a fa, a hangya vagy a farkas.
Az oda-vissza mutogatás, vádaskodás nem vezet sehova – véli Szabó Ádám. A megoldás, ha vadász, erdész, gazda és természetvédő meg tudja beszélni a problémát, ami csak abból adódik, hogy elfelejtettünk együtt élni a farkasokkal.
Megdézsmálja a nyájat?
Nem lehet persze szó nélkül hagyni azt sem, ha a farkas háziállatot zsákmányol – ez esetben valóban károkozásról, magántulajdont érintő veszteségekről beszélünk, de a farkassal szembeni, régről származó, negatív hozzáálláshoz is visszacsatol némileg. Itt is a párbeszéd és a szemléletformálás segíthet, és a külterjes legeltetéshez való visszatérés.
Ne feledjük, a “farkas probléma” csak 1920 óta esett ki a magyar társadalom látóköréből, Erdélyben, a Felvidéken ma is egyértelmű, nincs nyáj őrkutya nélkül. Nálunk is újra szolgálatba kellene állítani a komondort és a kuvaszt.
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság lakossági, valamint szakmai fórumokon rendszeresen tájékoztatja az érdeklődőket, és az állattartókat a hatékony kármegelőzési módszerekről.
Bihari Dániel
