Két keselyűfaj példányait is megfigyelték Magyarországon október első napjaiban (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2016. október 10.
Találatok: 1231
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

    Budapest, 2016. október 10. - Két keselyűfaj példányait is megfigyelték Magyarországon október elején: az elmúlt években többször is látott fakó keselyűk mellett most először egy szakállas saskeselyűt is észleltek az országban.
     Október első napjaiban két fiatal fakó keselyű került távcső elé először Fejér megyében, Csókakő váránál, majd - feltételezhetően ugyanez a két madár - a fővárosban is, október 5-én pedig egy jeladós szakállas saskeselyű repült át az országon, ami a faj első magyarországi előfordulását is jelentette - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
    Mint írják, Európában négy keselyűfaj költ: a fakó keselyű, a barátkeselyű, a szakállas saskeselyű és a dögkeselyű. A barátkeselyű fán, a többi három faj sziklákon fészkel. A történelmi időkben költhettek a magyar középhegységek sziklafalain, a barátkeselyű pedig akár a sík vidéki területeken is, illetve a fakó és a dögkeselyű a 19. századig a Kárpátokban. A honfoglalást követő mintegy ezer év jelentős legelőállat-állománya pedig minden bizonnyal fontos táplálkozóterületté tette a keselyűk számára a Kunság és az Alföld pusztáit.
    A keselyűk aranykora azonban több mint kétszáz éve véget ért Magyarországon, ezt követően ezek a hatalmas madarak kóborlóként is ritkán kerületek szem elé. A madárcsoport képviselői az egész kontinensen megfogyatkoztak, a legnagyobb állomány Spanyolországban, illetve Bulgáriában és Görögországban élt, de számuk ott is jelentősen csökkent a múlt század második felében.
    Ezt követően az összehangolt védelemnek köszönhetően nem csak a nyugati és keleti Mediterráneumban, de Horvátországban, majd Szerbiában is megerősödött a fakókeselyű-állomány, így az elmúlt években jelentősen nőtt a faj magyarországi megfigyeléseinek száma. Egy éve, 2015. szeptember 24-én például 19 fakó keselyűt láttak a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén Pély közelében - idézik fel a közleményben.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept