017.01.12. - Felkerült az embervér a vámpírdenevérek étlapjára.
Korábban a kutatók azt gondolták, a tanulmányozott faj kizárólag madarak vérével táplálkozik, ám most kiderült, hogy nem ez a helyzet. A megváltozott fogyasztási szokások komoly egészségügyi kockázatot vetnek fel.
Mióta Drakula gróf Bram Stoker könyvének köszönhetően a horrorfilmek ikonikus alakjává vált, a közvélemény hajlamos a legtöbb denevért egyfajta vérre szomjazó fenevadnak tekinteni.
Ez persze hatalmas tévedés. Napjainkig több mint 1200 denevérfajt azonosított a tudomány, ám ezek közül csak három táplálkozik vérrel. A vámpírdenevérek, vagy vérszopó denevérek (Desmodontinae) elsősorban trópusi, szubtrópusi esőerdőkben élő állatok Mexikótól Argentínáig és Chiléig mindenütt előfordulnak Közép- és Dél-Amerikában.
Jó látással rendelkező denevérfaj
Enrico Bernard, a brazil Pernambuco Állami Egyetem kutatójának célkeresztjébe a farkatlan vérszopó denevérek (Diphylla ecaudata) kerültek. E faj képviselői – akárcsak a denevérek többsége – nappal barlangokban pihennek, és rendhagyó módon csupán kisebb (általában 12 egyedet számláló) csapatokban verődnek össze.
Szintén eltérnek a legtöbb denevértől abból a szempontból, hogy elsősorban látásukkal tájékozódnak és nem echolokáció (vagyis visszhang-visszaverődés) segítségével. Legfőbb táplálékuk a madarak vére, és hordozhatják a veszettség kórokozóját.
Nem mindegy, hogy madárvér vagy emlősvér szerepel az étlapon
A szakértők az északkelet-brazíliai Catimbau Nemzeti Parkban végezték vizsgálataikat, ahol 70 különböző ürülékmintát gyűjtöttek be.
Az eredményekből kiderült, hogy három minta esetében olyan DNS-nyomokat találtak, ami alapján elmondható, hogy az állatok embervérrel táplálkoztak. Bernard szerint ez azért is furcsa, mert a farkatlan vérszopó denevérek korábban nem fogyasztották emlősök vérét, egyszerűen nem ehhez adaptálódott a szervezetük.
A Diphylla ecaudata éjszaka vadászik nagytestű madarakra, egyetlen szárnyasból nagyjából egy evőkanálnyi vért szív ki. Az emlősök és a madarak vérének összetétele különbözik egymástól. Míg a madarak vérének víz- és zsírtartalma magasabb az emlősökénél, addig utóbbi csoport vérében a szárazanyag-tartalom (főként fehérje) a meghatározóbb.
A leginkább ismert rőt vérszopó denevér (Desmodus rotundus) nagyobb hatékonysággal dolgozza fel a fehérjét, így az emlősök vérére specializálódott. Ezzel szemben a másik két vérszívó denevérfaj (Diaemus youngi, Diphylla ecaudata) nagy mennyiségben képes feldolgozni és hasznosítani a zsírt, ami miatt elsősorban a madarak vérének fogyasztásához alkalmazkodott.
És akkor jött az ember...
Korábbi kísérletek kimutatták, hogy ha csak sertések, illetve kecskék voltak a közelben, a madárvérhez szokott denevérfajok inkább koplaltak, sőt, az is előfordult, hogy ha huzamosabb ideig nem találkoztak szárnyasokkal, éhen haltak. Étrendjüket tehát nem igazították a megváltozott körülményekhez.
Az ember azonban úgy tűnik, itt is sikeresen beleavatkozott a természet rendjébe. Catimbau területén az erdőirtások és vadászat következtében drasztikusan megfogyatkoztak a farkatlan vérszopó denevérek fő zsákmányállatainak számító madárfajok, míg a térségbe költöző emberek száma emelkedett. A régió denevéreinek tehát nincs más választásuk, új élelemforrás után kell nézniük, különben végleg eltűnnek a föld színéről. Az ürülékmintákban az emberi vér mellett a tudósok baromfik vérének nyomait is felfedezték.
Egyértelművé vált tehát, hogy ezek az állatok adaptálódnak a megváltozott környezethez és új erőforrásokat derítenek fel" – mondta Bernard a New Scientist magazinnak.
Betegséget is terjeszthetnek
Az új eredmények azért is kelthetnek aggodalmat Brazíliában, mert a vérszívó denevérek képesek terjeszteni a veszettség vírusát, illetve a haemorrhágiás lázat okozó hantavírust.
A veszély mértékének meghatározásához persze tovább kell vizsgálni a farkatlan vérszopó denevéreket. Példának okáért többet kell megtudni arról, miként harapja meg e denevérfaj az embereket. Bernard és kutatócsoportja azt gyanítja, az állatok ablakokon, illetve a háztetőkön lévő nyílásokon keresztül jutnak be a hálószobákba, illetve a szabadtéri függőágyakban alvó emberekre csaphatnak le.
A szakértők most a helyiek házait látogatva igyekeznek hozzájutni a szükséges információkhoz. „Ki akarjuk deríteni, mikor, hogyan és milyen gyakorisággal harapnak ezek a denevérek" – magyarázta Bernard. Stvorecz Adrián
Az új felfedezés az Acta Chiropterologica című szakfolyóiratban jelent meg.