Jól érzi magát a kék galamb a Kiskunságban (hirado.hu)

Zétényi Zoltán
Állati
2017. április 13.
Találatok: 1189
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2017. április 13. - A kék galamb könnyen összetéveszthető a házi, városi galambbal, holott hazánkban ritkán fordul elő. Az Európában és Ázsia nyugati részén honos faj a hegyvidéki bükkösök, öreg tölgyesek közt érzi jól magát, a modern erdőgazdálkodás viszont nem kedvez neki, ezért állománya folyamatosan csökken. Nagyszámú populációt tartanak viszont számon az Észak-Kiskunságban.
A kék galamb odúköltő faj. Csak ott tud költeni, ahol a megfelelő erdőállomány rendelkezésre áll, vagyis vannak odvas fák is. Ezért sokáig úgy hitték, hogy középhegységi faj, hiszen ott voltak idős fákat felvonultató erdők -  fejtette ki Vadász Csaba, a Kiskunsági Nemzetipark-igazgatóság természetvédelmi őre a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
Ezért is tartja érdekesnek, hogy az Észak-Kiskunságban ilyen nagy számban előfordul a faj. Szavai szerint abból a szempontból viszont nem meglepő, hogy a peszéri erdőben vannak olyan idősebb állományok, ahol elegendő odvas fa áll rendelkezésre az önfenntartó kékgalamb-populáció meglétéhez.
Nevével ellentétben tiszta kék szín nincsen a galambon, a többi rokonhoz hasonlóan természetesen tollazata irizál. Avatatlan szem számára viszont ez is csak egy galamb. De ha megnézzük farok- és szárnymintázatát, akkor észrevehető, hogy nem házigalamb, például nincsen fehér farcsíkja. Az erdőben legkönnyebben hangjáról ismerhető fel – tette hozzá.
Zsoldos Árpád ornitológus hozzátette, a városi galamb nyögésszerű huhogását szinte mindenki ismeri. A kék galambé ehhez hasonlít, de kicsit mélyebb, visszhangosabb. A többi galambfaj hangjától viszont jelentősen eltér, a többi vadgalambbal nem lehet összetéveszteni. Az örvös galamb például öttagú, nyögésszerű huhogást hallat, a vadgerle turbékol, a balkáni gerle pedig szinkópaszerűen huhog.
Vadász Csaba kifejtette, nem véletlen, hogy a peszéri erdőben nagy állományban van jelen a kék galamb. Ehhez egyrészt kellenek az odvasodó, idős fák, másrészt a galamb ténylegesen a fekete harkály odvában költ. A nagy állomány kialakulását elősegítette, hogy egy-két évtizede eléggé felszaporodott a harkályok száma is.
A kék galambok a peszéri pusztán töltötték a telet, ma már körülbelül 400-as csapatban. Csak nagyon kemény teleken vonulnak el, akkor sem messzire, az elmúlt teleket a régióban töltötték – magyarázta a műsorban.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept