2017. július 25. - Csaknem egy hete vagyok Székelyföldön, a Sóvidéken.
Folyamatosan hallgatom a helyi rádiókat: a hírblokkok naponta újabb medvetámadásokról számolnak be – szűk egy év alatt kétszáz ilyen eset történt –, valamint a medvék létszámának csökkentését célzó törekvésekről.
A medveprobléma nem új keletű Románia hegyvidékein, főleg Hargita és Kovászna megyében. Nagy vadak – medvék, farkasok, hiúzok, illetve vaddisznók, szarvasok, őzek – mindig is jelen voltak az ottani erdőkben, s bizony be-belátogattak a falvakba élelemért.
Mostanság viszont egyre gyakrabban támadnak emberre a medvék: a nyár elején megtízszereződött a konfliktusok és károk száma tavalyhoz képest. A probléma összetett.
Egyrészt túlszaporodtak a medvék – nagyjából háromszor annyian vannak, mint amennyit elbírna az életterük. Másrészt az ember elveszi a medvétől azt, amire annak szüksége van: Romániában hihetetlen méreteket öltött az erdők kivágása, az utazó pedig soha nem látott számban találkozhat az utak mellett gombákat és erdei gyümölcsöket áruló helybeliekkel. Mit tehet a medve: helyet és élelmet keres magának és bocsainak.
És ha úgy adódik, nem retten vissza az ember megtámadásától sem – bár többnyire nem éhségből teszi: a medve alapjáraton mindenevő, mint a sertés, de emberhúsra nem nagyon fanyalodik.
A román környezetvédelmi miniszter két hete – miután Bukarestben több százan tüntettek a medvék kilövéséért – engedélyezte a székelyföldi medvék gyérítését: augusztustól 175 veszélyessé vált medve kaphat golyót.
Ugyanakkor megmarad a néhány ezer békés(ebb) példány. Például az, amelyik a szállásomul szolgáló ház kertjében fordul meg éjjelente valamiért. Kárt nem okoz, csak ürülékével üzen: itt jártam. Kilövik, nem lövik, ki tudja…
Király Farkas