Kevesebb a madárfióka a Körös-Maros Nemzeti Parkban (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2017. augusztus 04.
Találatok: 1310
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

    Gyula, 2017. augusztus 4. - Az aszály miatt a szokásosnál lényegesen kevesebb fiókát nevelnek a madarak a Körös-Maros Nemzeti Parkban, ahol számos madárfaj költése teljesen sikertelen lett az idén - mondta Kotymán László természetvédelmi tájegységvezető pénteken az MTI-nek.
   

 A nemzeti park Kígyósi-puszta részterületén az év első hat hónapjában mindössze 150-160 milliméternyi csapadék hullott, ami körülbelül a fele a szokásosnak. Június elejére gyakorlatilag teljesen eltűntek a pusztai vízállások, a hónap közepére a Kígyósi-puszta több száz hektáros rétjei, legelői és zsombékosai teljesen kiszáradtak, a puszta augusztusi állapotnak megfelelő képet mutatott - mondta Kotymán László.
    A szárazság miatt a térségben fészkelő vízi- és parti madarak hamar elhagyták a területet, nagy részüknél sikertelen lett a költés. Csupán a korán fészkelő fajoknál, például a tőkésrécéknél és bíbiceknél volt néhány sikeres költés. A tőkésrécék - amelyekre jellemző, hogy nagyon jól alkalmazkodnak - a csatornák közelébe húzódtak, ahol még volt víz, így tudták felnevelni fiókáikat. A később fészkelésbe kezdő piroslábú cankók és nagy godák eredménytelenül költöttek, ahogyan a böjti- és kanalasrécék fészekaljai is megsemmisültek.
    Idén 10-20 százalékosnak mondható a költési eredményesség - mondta a természetvédelmi tájegységvezető.
    Először a vízimadarak hagyták el a pusztát, június elején a parti madarak is követték őket. A jellegzetes pusztai madarak közül már csak a gyepek felett vadászó ragadozók, vércsék, ölyvek, rétihéják, valamint a szalakóták és kis őrgébicsek maradtak, amelyeknek a táplálkozásában nem játszik olyan fontos szerepet a víz.
    Kotymán László megjegyezte: bíbicet idén alig láttak a nemzeti park területén, de ennek az is lehet az oka, hogy a faj valahol máshol talált vizes területet a költésre, a bíbicre jellemző ugyanis, hogy bárhol képes költeni Európában.
    Idén az átlagosnál eggyel kevesebb fiókát nevelnek a fehér gólyák is, amelyekből körülbelül 500 pár él a nemzeti park területén. A szakember szerint ennek több oka van. Egyrészt az idén a vonulásban lehetett valamilyen hátráltató tényező, mert más madarakhoz hasonlóan a gólyáknál is kettészakadt a mezőny.
    Ha a tojásos illetve a kisfiókás időszakban többnapos hidegfrontok, esők, viharok vannak, akkor sok gólyatojás, vagy fióka elpusztulhat. Idén áprilisban volt nagyobb hóesés, május vége felé pedig betört a térségbe egy hidegfront. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy meglehetősen sok gólyafészekben egyáltalán nem nevelkedett fióka - tette hozzá.
    Ahol szerencsésen kikeltek az utódok, ott igen erősen jelentkezett a táplálékhiány. Az aszály miatt nagyon kevés vízfelület maradt, így a gólyák étlapjáról sok helyen hiányoztak a halak és a kétéltűek.
    Idén a szokásos négyfiókás fészkek helyett a háromfiókásak vannak többségben. Négyfiókásból keveset, ötfiókásból pedig egyetlen egyet sem találtak a természetvédelmi őrök, sok fészekben csupán egyetlen fióka nevelkedik - közölte Kotymán László.
    Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint fokozódik a kánikula a következő napokban: többfelé 40 Celsius-fokig melegedhet a levegő, helyenként a leghidegebb órákban is 25 fok várható. A Békés megyei Békéssámsonban csütörtökön 1927-es maximumhőmérsékleti rekord dőlt meg, 40,1 Celsius-fokig melegedett a levegő.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept