2017. november 13. - Nem is tudom, hogy hol kezdjem a történetet. Talán ott, hogy vészesen közeledve a 60. születésnapomhoz, elhatároztam, hogy meglepem magam egy zergevadászattal.
Többször sikeresen vadásztam már zergére a Fogarasi-havasokban, és többször sikertelenül a Retyezátban. Most lehetőségem volt kipróbálni a Háromszéki-havasokat Kézdivásárhely közelében.
A Háromszéki-havasokból már egyszer eltűnt a zerge és 1982-ben a vadászterület bérlője a Fogarasi-havasokból hozott zergéket és újra betelepítette ide ezt a vadat is. Sajnos az első kísérlet nem sikerült, mert a Háromszéki-havasok majd 1000 méterrel alacsonyabbak, mint a Fogarasi-havasok, és a betelepített zergék nem érezték jól magukat. Ezután a Retyezátból hoztak két zerge kecskét, meg egy zerge bakot és ezeket engedték szabadon. Ezek már jobban érezték magukat az 1200 méteres hegyek között. Később vérfrissítésnek hoztak pár zergét Bucsinból is. Ma, a közel 30 évvel ezelőtti betelepítés után, több mint 250 zerge él szabadon a Háromszéki-havasokban, és ebből évente tíz zergét szabad terítékre hozni, vagyis az állomány négy százalékát hasznosítják csak.
Hajnali 5 órakor keltünk és fél hatkor sötétben, fejlámpával elindultunk a hegyre. Szerencsére a sötétben nem láttam, hogy hova kell menni és milyen szakadékos terepen, így nyugodtan vágtam neki az útnak…
Ez a kép az országútról készült, ahonnan hajnalban elindultunk. Volt olyan útszakasz, amikor alig egy méterre ment az ösvény a szakadék szélétől. Majdnem 1000 méteren voltunk már, amikor elkezdett feljönni a nap a Keleti-Kárpátokban. Nem sokan tapasztaltak ilyet!
Végül reggel háromnegyed kilencre, világosban értünk fel a csúcsra, ahonnan csodálatos panoráma nyílt. (A mellékelt képet már vadászat után, kora délután csináltam, ezért süt a nap nyugatról.)
A román kísérővel – aki egyébként egyetemet végzett környezetvédelmi mérnök volt, és jól beszélt angolul – átmentünk a hegycsúcs túlsó oldalára. Sajnos a zergéket nem láttuk, pedig üzekedési időszak volt, és ilyenkor egész nap mozog a zerge. A vadőr kiment egészen a szakadék szélére, de én jobban éreztem magam az utolsó fenyőfa alatt…
A terv változott – mondta a vadőr – a gerincen átmegyünk a katlan másik felére, talán onnan meglátjuk a zergéket. A lenti képen 1. számmal jelöltem a hegycsúcsot, 2. szám az első, sikertelen les helyét jelöli, és a 3. szám a katlan másik oldalát mutatja, ahova átmentünk zergét lesni.
Még Tirolban tanácsolták nekem, hogy a zergét napközben nem szabad alulról megközelíteni, mert a hegyen a napsütés hatására a levegő felmelegszik, és felfelé száll. Így az emberszag is felfelé áramlik, előre figyelmezteti a zergét, hogy ha valaki közeledik. A legbiztosabb módja a vadászatnak, ha a zerge fölé kerülünk. Ez viszont azt jelenti, hogy előbb fel kell menni a hegy csúcsára, ami ebben az esetben 1268 méteren volt.
A második leshelyről a meleg oldalra láttunk rá. Éjszaka hideg volt a magasban, a pára ráfagyott a fűre, lehullott levelekre, ezért a zergék a meleg oldalon kezdték a reggelt. Elég jó mozgás volt. Több jó zerge bakot is láttunk, de 500 méternél is távolabb voltak, vagy egy fa takarta a zergét. Alattunk a szakadék alján négy fiatal zerge és egy középkor elején járó zerge bak legelt. Több óra várakozás után, lentről megjelent egy jó zerge bak és szagolgatva, területet jelölve jött egyre közelebb és közelebb. Aztán észrevette a fiatal zergéket és hirtelen alattunk termett. Én egy kidőlt fánál, 7-8 méterre a szakadék szélétől kényelmes helyet találtam magamnak. A fa már eléggé mozgott, de még pont rá tudtam rakni a puskámat. A meredek hegyoldalon nem lehetett nagyon ugrálni, de ha leültem, akkor biztonságban éreztem magam…
Meredeken, több mint 45 fokos szögben lefelé kellett célozni. A bak 180 méterre volt – ami zergevadászatnál közelinek számít – de a meredek szög miatt, laposabbra vettem a lövést.
A mellékelt képen látható a fa, amire feltettem a puskát és a piros pont jelöli azt a helyet, ahol a zerge állt a rálövés pillanatában.
A lövés után a zergebak jól bejelzett, és betegen eltűnt a közeli sziklafal mögött. Az igazi bökkenő csak most jött „medvét fogtam, de nem enged”. Hogyan hozzuk fel a trófeát? A kísérő megnyugtatott, hogy ilyenkor Brassóból szoktak hívni egy alpinistát, aki kötéllel megoldja a trófea lehozatalt. Így is lett. Másnap délelőtt, kézbe tudtam venni a kampókat. Szerencsére éjszaka a medve nem találta meg a zergét, pedig előfordult olyan is, hogy a medve által félig elásott zergéből kellett visszaszerezni a trófeát és nem volt egyértelmű, hogy a medve a közelben van, vagy nem…
A zergebakot 12 évesre becsülték és előzetes bírálat szerint aranyérmes.
Ez volt eddigi legnehezebb zergevadászatom. Közel 15 órát voltunk fent a hegyen. Most vagyok 60 éves, de sajnos 10-15 év múlva már nem biztos, hogy meg tudom ezt a vadászatot csinálni.
De legalább lesz mire emlékezni… Ábel László