Már a költésre készülődnek a túzokok a Kiskunságban (ForestPress)

Zétényi Zoltán
Állati
2018. április 18.
Találatok: 1030
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 Kunszentmiklós, 2018. április 17. – A túzokkakasok közti márciusi vetélkedést követően április elejére többé-kevésbé rendeződtek az erőviszonyok a Kiskunság túzok lakta területein.

A korábban a központi dürgőhelyen koncentrálódó kakascsapatok helyett hatalmas területen, elszórtan figyelhetők meg az immár teljes pompában tündöklő dürgő túzokkakasok.
A szűk, 300 hektáros küzdőtér egy 2000 hektáros táncparketté változott a Felső-Kiskunságban. Az egy időben megfigyelhető több mint száz fehér tollpamacs látványa már a tyúkok érdeklődését is felkeltette, április első fele ugyanis már a párzások időszaka. A kakasok a hajnali és esti órákban szinte megállás nélkül pózolnak: farktollukat a hátukra csapják, torokzacskójukba 4-5 liter levegőt pumpálnak, bajszukat az égnek meresztik és fehér tollaikat szinte lehetetlen pózban szétterjesztve illegetik magukat az alacsony füvű pusztában. Ez a vizuális inger a tyúkok számára kilométerekről érzékelhető, és nagy távolságból, szinte mágnesként vonzza őket dürgő kakasok közé.

„Április 14-én,szombaton a Kiskunság legnagyobb dürgőhelyén, a kunszentmiklósi Nagy-réten minimálisan 230 madár tartózkodott, immár tyúkok és kakasok vegyesen. Ezzel egy időben a peremterületeken is szép számmal voltak túzokok, hiszen néhány kakas az arénát elhagyva a költő tyúkok közelében folytatja a dürgést. Ez az időszak a túzokok egyik legmozgalmasabb időszaka, hiszen a madarak átmozgása a kiskunsági dürgő- és költőhelyek között szinte folyamatos” – számolt be Lóránt Miklós, természetvédelmi területfelügyelő.

A dürgőhelyeken belül is nagy a jövés-menés, mivel a dürgő kakasok a szomszédos vetélytársakkal időről időre konfrontálódnak az elnyert dürgőterület megőrzése érdekében. A hajnali és esti „fellépések” között pedig pihenőket tartanak, ilyenkor nagyobb távolságokra is elgyalogolnak, hogy a magasabb fű között töltsék a legmelegebb órákat.
A tyúkok több kakas előadását is megtekintik, mielőtt választanak, hiszen hiába a hatalmas méretbeli különbség (a kakasok 14-16 kg tömegűek, míg a tyúkok mindössze 5-7 kg-ot nyomnak), a párzás a gyengébbik nem választásán múlik. A tyúkok számos ismeretlen tényező mellett ilyenkor az adott hím rátermettségét, fizikai állapotát és a rangsorban betöltött szerepét vizsgálják meg, míg végül kiválasztják a számukra legjobb genetikai állománnyal rendelkezőt. A legrátermettebb kakasok a nászidőszakban több tyúkot is megtermékenyítenek, míg a rangsorban alul maradók egyáltalán nem jutnak párzási lehetőséghez.

A párzást követően a tyúkok a márciusi időszakban előzetesen feltérképezett költőhelyekre vonulnak vissza, ahol április második felében lerakják tojásaikat, és kezdetét veszi a túzok szaporodása szempontjából legkritikusabb időszak, a kotlás és a fiókanevelés. A kakasok ebben már nem vesznek részt, az ő szerepük a párosodásban ki is merül, minden további feladat a tyúkokra hárul.

Gazdálkodási szempontból a dürgőhelyek zavartalanságának biztosítása az év első szakában különösen fontos, így a legeltetési rend ennek megfelelően alakul a nemzeti parki területeken.

A költőhelyeken végzett mezőgazdasági munkák szabályozása kiemelten kezeli az április közepi időpontot. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatások (AKG) túzokvédelmi programjának teljesítési feltétele, hogy április 15. után a támogatásban részesülő szántóterületeken talajmunkák, illetve a fészkelésre leggyakrabban választott növénykultúrákban (évelő növények, kalászos gabonák, zöldugar) tápanyag-utánpótlás és növényvédelmi munkák a költési időszak végéig már nem végezhetők.

 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept