Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség az elszaporodott vad miatt (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2018. július 19.
Találatok: 1181
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

    Budapest, 2018. július 19. - Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák - mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek csütörtökön.

  

  A BSz már tavaly év elején a földművelésügyi miniszterhez fordult a Balaton körül elszaporodott vadak miatt, hiánypótló jogalkotást, valamint vadvédelmi szolgálat létrehozását kérve. Ez utóbbi legfontosabb teendője a belterületeken felbukkanó vadak befogása, valamint a lakosság tájékoztatása lenne.
    "Előrelépés nem történt az ügyben, pedig országos problémáról van szó" - hangsúlyozta Balassa Balázs.
    A probléma egyebek mellett abból adódik, hogy a vadásztársaságoknak nincs hatáskörük belterületen vadgazdálkodást folytatni, az önkormányzatoknak pedig eszközük és lehetőségük a vadak befogására, majd eltávolítására a lakott területről.
    A BSz elnöke elmondta, évek óta egyre nagyobb gond a kiemelt üdülőövezetben a vaddisznók túlzott elszaporodása, és belterületen való jelenléte, de az utóbbi időben több jelzés érkezett az önkormányzatoktól szarvasok által okozott károkról, illetve egyre nagyobb probléma a rókák elszaporodása.
    Beszámolt arról is, hogy tavaly fórumokat szerveztek szakértők, hatóságok meghívásával, hogy meghatározták ki, mit tehet a megoldás érdekében. Az önkormányzatok feladata az volt, hogy szükség esetén új helyi rendeltek alkotásával bírják rá az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosait területeik rendbetételére, a lakosságot és a nyaralókat pedig tájékoztassák, miért nem szabad etetni a vadakat.
    Az önkormányzatok jelentős része megtette a szükséges lépéseket, de a hatáskörükön túlmutató intézkedések hiánya miatt ez nem hozott és nem is hozhat megnyugtató megoldást - fogalmazott a BSz elnöke.
    Kondor Géza, Révfülöp független polgármestere az MTI-nek elmondta, a régi mezőgazdasági üzemek megszüntetését követően, körülbelül tíz éve kezdett elszaporodni a vaddisznó a Balaton környékén, és most már nemcsak bejár, hanem be is költözött a lakott területekre. Sőt, a szaporulat egy része nem is ismeri az erdőt, jól érzi magát a tóparti nádasok rejtekében, ahol víz, dagonya, búvóhely, és a környező kertekben élelem is akad bőven - tette hozzá.
    A vaddisznók a környéken eddig kétszer kaptak össze kutyával, embert nem bántottak, de nem normális állapot, hogy vaddisznókondákkal találkozhatnak a játszani, szórakozni induló gyerekek, vagy hogy feltúrják már a kikötő melletti rózsakertet is az állatok - fogalmazott a polgármester, aki arról is beszámolt, hogy az ábrahámhegyiekkel együtt megelégelték a lakossági panaszokat - hiszen a megoldására nincs ráhatásuk -, ezért továbbítják azokat a megyei kormányhivatal illetékes hivatalába. Az elmúlt két hónapban több tucat levelet küldtek tovább - mondta.
    A polgármester közölte: mivel előfordult, hogy valaki mérgezett krumplival akarta megoldani a problémát, felhívják a figyelmet arra, senki ne próbálja megmérgezni az állatokat, mert a pusztulásuk előtti elejtés után a méreg bekerülhet az élelmiszerláncba.



  • Előző
  • Tovább

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Küldés (Ctrl+Enter)
Mégse
JComments
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept