Tudatosabb állattartást! (zetapress.hu)

Zétényi Zoltán
Állati
2018. október 06.
Találatok: 1015
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2018. október 4. - Felnő egy tudatosabb állattartó generáció? A holnapi Állatok Világnapján világszerte az állatok védelmére hívják fel a figyelmet – tudatta Környei Ágnes, Well PR Ügynökség.

A kisállatok tartásával kapcsolatos szokások az utóbbi években gyökeresen megváltoztak, az Y generáció, a fiatal felnőttek például legalább olyan kiemelt figyelmet szentelnek az házi kedvenceiknek, mint amennyire tudatosak az életmódjukkal kapcsolatban. Mi jellemzi korunk állattartását? Tényleg jobban figyelünk a háziállatainkra, mint saját magunkra?
Az állatok világnapját 1931 óta tartják számon. Az eredetileg Olaszországból indított kezdeményezés célja, hogy megfékezzék a vadon élő állatok pusztulását, később pedig ezt a mozgalmat a házi-, illetve haszonállatokra is kiterjesztették. Az Állatok Világnapját azóta is október 4-én, Ferenc napján ünneplik, ezzel emlékezve Assisi Szent Ferencre, az állatok védőszentjére. A világnap alkalmából a Boehringer Ingelheim utánanézett, mik az aktuális nemzetközi trendek a kisállattartás területén.
Egyre többen fogadnak otthonukba házi kedvencet
Mi sem mutatja jobban az állatokhoz való ragaszkodást, mint az, hogy az állattartók fele családtagnak tekinti a házi kedvencét. Európában körülbelül 80 millió háztartásban tartanak legalább egyféle kisállatot, hazánkban pedig az otthonok harmadában él kutya vagy macska. Az Egyesült Államokban ez az arány sokkal magasabb, ott a háztartások 68%-ában van háziállat, míg ez az arány 1988-ban még csak 56% volt.
Az urbanizációnak köszönhetően nemcsak egyre többen költöznek a városokba, de a lakásokban tartott kisállatok száma is növekszik. Ez a trend a választott kutyák méretében is tükröződik, míg a kisméretű kutyák száma folyamatosan növekszik, a közepes- illetve nagyméretű ebeket egyre kevesebben választják.
A szeretet és törődés nem anyagiakban kimutatható
A gazdik nem pénzben mérik a törődést, hiszen egy 2014-es felméréshez képest mára jelentősen csökkent azoknak a száma, akik a gazdasági helyzetre hivatkozva kevesebbet költenek kedvencükre, sőt, a legtöbb állattartó azt állítja, hogy a gazdasági helyzet egyáltalán nem befolyásolja az állattartási szokásait. A kényeztetés is egyre jobban elterjedt, elég csak megnézni a jutalomfalatot vásárlók számának növekedését, a kutyatartók 95%-a, a macskatartók 80%-a és az egyéb kisállattartók 88%-a vásárol valamilyen jutalomfalatot a kedvencének.
Az állatok hatása a környezetükre
Sokszor hangoztatott tény, hogy a háziállatok pozitív hatással vannak a gazdikra. Az állattartók 80%-a örömet és lelki támogatást kap a kedvencétől, a megkérdezettek 66%-a pedig állítja, hogy az állatok segítenek a stressz és a szorongás legyőzésében, sőt, kedvenceik hatására alacsonyabb a vérnyomásuk, és több mozgást is végeznek. A négylábú kedvencek éppen ezért kedvelt társak lehetnek a munkahelyen – szakemberek összehasonlították azokat a cégeket, ahol beengedik, és ahol kitiltották a háziállatokat. A kutatók egy héten keresztül vizsgálták a dolgozóktól vett nyálmintákat, amelyek alapján kimutathatóan alacsonyabb volt azon munkavállalók stressz-szintje, akik kutyabarát munkahelyen dolgoztak.
Azonban minden éremnek két oldala van, így az állattartásnak is megvannak az árnyoldalai. Általánosságban elmondható, hogy a kisállat-tulajdonosok szerint a háziállatok tartásának hátrányai közé tartozik az állat elvesztése miatt érzett fájdalom, a rendszeres takarítás, illetve rendben tartás, a különböző költségek (megfelelő állateledel, gyógyszerek), valamint az utazás során úgynevezett kisállat-szitter keresése, aki ideiglenesen gondját viseli az otthon maradt háziállatnak.
Sőt, a kis kedvencek tökéletes beszélgetéskezdeményező témát is biztosítanak. Az emberek több mint 60%-a szívesen beszél a háziállatáról, ami biztos alapja lehet az ismerkedésnek. A kis kedvencek azonban nemcsak új barátságok megkötésében segíthetnek, de a gazdik 70%-a úgy gondolja, hogy a háziállat közelebb hozza egymáshoz a családtagokat, és felelősségre tanítja a gyerekeket.
Milyenek a jövő állattartói?
A fiatal felnőtteket aktívan foglalkoztatja az állatok jólétének kérdése, az Y generáció tagjai egy új szintre emelték az állattartást, kedvenceiket már-már egyenrangú, emberi félként kezelik. Kimutatható, hogy sokkal gyakrabban viszik állatorvoshoz kedvenceiket, akiknek aztán szívesebben adnak szájon át adható, ízesített gyógyszert és vitaminokat. Az is kiderült, hogy bizonyos szolgáltatásokra – mint például az állatok nappali felügyelete – szívesen költenek. Ha pedig a felügyelet nem megoldható, akkor magukkal viszik kedvenceiket az éttermekbe, szórakozóhelyekre is. Emellett elmondható, hogy előszeretettel lepik meg a kedvencüket egy-egy jeles alkalomból, és szívesen költenek ajándékokra.
Az adatok alapján az állattartók 41%-a új házi kedvencet keres, amint az előző négylábú társa elhunyt. Aki tehát egyszer elkötelezi magát egy háziállat mellett, az egy örök életre választ magának szenvedélyt. Ezért tartja a Boehringer Ingelheim is szívügyének az állattartást, termékeikkel az év minden napján az állatok egészségét és jólétét támogatja. – Magyarországon szintén megfigyelhető az Y generáció egyre tudatosabb magatartása a kisállattartásban, és összességében véve elmondható, hogy egyre több házi kedvenc költözik a városi otthonokba, azonban a hazai állattartási kultúrának még mindig sokat kell fejlődnie, míg eljut a nyugati országok szintjére – tette hozzá Kopasz Gábor, a Boehringer Ingelheim állatgyógyászati divíziójának vezetője.

 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept