Vallon agrárminiszter: hetvenre emelkedett a fertőzött vaddisznók száma Belgiumban (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2018. október 10.
Találatok: 1057
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

    Brüsszel, 2018. október 9. - Hetvenre emelkedett az afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznók száma Belgiumban - jelentette be René Collin, Vallónia, Belgium francia nyelvű, déli régiójának agrárminisztere kedden.
    

A La Libre Belgique tájékoztatása szerint a szeptember közepén hozott intézkedés óta, amikor 63 ezer hektárra kiterjedően fakitermelésre és erdőjárásra vonatkozó tilalmat vezettek be a fertőzés által érintett vallon régióban, 126 vaddisznót gyűjtöttek össze Vallóniában, ebből 99-et az említett biztonsági körzetben.
    René Collin elmondta, az elvégzett vizsgálatok adatai szerint a 99 egyedből hetvennél azonosították a fertőzést, ami azt jelenti, hogy korai lenne a betegség terjedésének megakadályozására kijelölt zóna területének vagy lezárási időtartamának csökkentése. Az azon kívül elfogott vaddisznók mindegyike negatív mintát mutatott - tette hozzá.
    Belgium szeptember közepén zárt területet jelölt ki a fertőzéssel érintett, Franciaországgal és Luxemburggal határos dél-keleti régióban. Célja, hogy a vaddisznók ne vándoroljanak át más területekre, vagy a szomszédos országokba. Az intézkedés a tervek szerint október közepéig marad érvényben.
    A döntésre azért került sor, mert szeptember első felében kilenc afrikai sertéspestises vaddisznót találtak Belgium dél-keleti régiójában, és a fertőzés miatt Dél-Korea, Kína, Fehéroroszország, a Dél-Afrikai Köztársaság, Tajvan, Mexikó, a Fülöp-szigetek, Japán és Szingapúr embargót vezetett be a sertéshúsra, Ukrajna és Szerbia pedig a sertéshús mellett más hústermékekre is.
    A járvány megelőzése és az ország húsexportjának védelme érdekében Denis Ducarme belga agárminiszter javaslata alapján mintegy négyezer disznót, azaz egészségi állapotuktól függetlenül minden sertést levágnának a mintegy 630 négyzetkilométeres területen, ahol a betegséget hordozó vaddisznókat találták.
    A vallon parlament szeptember végén 9 millió eurót (mintegy 2,9 milliárd forint) különített el a fertőzés felszámolásának költségeire, valamint a gazdák megsegítésére - közölte a napilap.
    Belgiumban mintegy 6 millió sertés tartanak, és ezzel az uniós országok között a nyolcadik helyen áll. A legtöbb sertést, a teljes belga állomány 93 százalékát Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában tartják, vágóhídjain több mint egymillió tonna sertéshúst dolgoznak fel évente. A hús mintegy kétharmadát szállítják külföldre. Az embargót bevezető országok közül Kína és Dél-Korea a belga sertéshúsexport mintegy 45 százalékát vásárolta.
    A belga sertéshúsnak az unió piacain mintegy 5 százalékos a részesedése. A teljes belga sertéshúsexport értéke tavaly elérte az 1,27 milliárd eurót.

 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept