Ragadozó madarakkal indul az év a Budakeszi Vadasparkban (ForestPress)

Zétényi Zoltán
Állati
2019. január 08.
Találatok: 1102
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 


Fotó: Surányi Linda/Budakeszi Vadaspark

Budakeszi, 2019. január 7. – Hogyan vadásznak a baglyok a sötétben? Mitől különleges a pusztai sas? Mit eszik a macskabagoly?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ a Budakeszi Vadaspark látogatói január 12-én, szombaton. A hagyományosan minden év január elején megrendezett Ragadozók napját ugyanis idén a hazánkban őshonos ragadozó madaraknak szentelik, aminek keretein belül az érdeklődők szakvezetések, interaktív előadások, valamint filmvetítés során ismerkedhetnek meg a vadasparkban lakó madárfajokkal.

A Ragadozók napján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közös programsorozaton a látogatók szakvezetéseken, filmvetítéseken és látványetetéseken vehetnek majd részt, ahol a ragadozó madarak védelméről és az ökoszisztémában betöltött kiemelkedő szerepükről tanulhatnak. A programcsokrot látványetetések és Állatijó Bemutatók is tarkítják, ahol a kisebbek is játékos módon ismerhetik meg a levegő urait.

A Ragadozók napja részletes programja:

10.00-15.00 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület filmvetítése és roll-up kiállítása a ragadozó madarak – kék vércse, kerecsensólyom, parlagi sas – táplálkozásáról, életmódjáról és védelméről.

10.00-15.00 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület játékos ismeretterjesztő foglalkozása a ragadozó madarakról óriás társasjátékkal, kirakókkal, madártoll és madárfotó felismeréssel.

10.00 Szakvezetés: Ragadozó madarak
12.00 Állatijó Bemutató a színpadon
13.00 Szakvezetés: Ragadozó madarak
14.00 Állatijó Bemutató a színpadon
15.00 Kisragadozók etetése

A szakvezetések a mosómedve kifutó mellől indulnak. A kültéri helyszín mellett idén a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület filmvetítése és roll-up kiállítása az oktatópavilonban lesz, ami a parkolóval szemben, az irodaépülettől balra található. A programok a belépő árán felül szokás szerint ingyenesen látogathatóak.

 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept