Idegen gólya Tóbiás fészkében (ForestPress)

Zétényi Zoltán
Állati
2019. március 08.
Találatok: 1086
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Baja, 2019. március 8.- A Gemenc Zrt. élő webkamerája közvetíti az egyre izgalmasabb visszatérést

Még nem érkezett meg Tóbiás és Sára Afrikából a gemenci bekamerázott fészkébe. A jól ismert fekete gólyapárról ez idáig nincs információ. Azonban 2019. március 7-én, 16:27-kor egy fiatal, feltehetőleg hím fekete gólya landolt a fészekben. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően immár hatodik éve folytatódhat a tudományos megfigyelés.

Az eddigi tapasztalatok alapján a hím gólyák néhány nappal hamarabb érkeznek Gemencre. Gyakran több, még el nem foglalt fészket is megtekintenek, hiszen keresik a legmegfelelőbb helyet a költésre és az utódok felnevelésére. Feltehetőleg ezt a jelenséget rögzítette a Gemenci Erdőgazdaság webkamerája is.
Felmerült az a lehetőség is, hogy Tóbiás elvesztette a fióka kora óta viselt azonosító gyűrűjét, de a tapasztalt megfigyelők csőrének jellegzetes alakja alapján is azonosítani tudják a madarat.

Tóbiást és Sárát továbbra is várják az erdész szakemberek, az ornitológusok, a nemzeti park munkatársai és a többezres rajongótábor. Mindenki bízik abban, hogy néhány napon belül megjelenik az idén 20 éves Tóbiás, az egyik legöregebb ismert, vadon élő fekete gólya és elfoglalja megszokott helyét.

Szemléletformálás és a be nem avatkozás elve
A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. Minden évben több százezer alkalommal tekintették meg az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapján a fészekkamera felvételeit. Az ország különböző pontjain, de a Felvidéken is vannak olyan iskolai osztályok, amelyek rendszeresen figyelik a gólyapár életét és a fiókák fejlődését.

A webkamerákat megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének és sikertelenségének egyaránt – hiszen ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe semmiképp nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek. Éppen ezért például nem terveztek a madarak megérkezése előtt a szakemberek beavatkozást a fészek helyreállításában sem.

FOTÓK ÉS VIDEÓK:
https://drive.google.com/drive/folders/1W8uB3vRSSyYUdVQU9UBnqQizfZ0Q-fpi?usp=sharing

WEBKAMERA: http://gemenczrt.hu/media/feketegolya-feszek/

 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept