Vigyázzunk a madárfiókákra! (ForestPress)

Zétényi Zoltán
Állati
2020. május 04.
Találatok: 822
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2020. május 4. - Ahogy haladunk előre a tavaszban, a madarak fiókái is közelednek az önálló élethez, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai ilyenkor szinte naponta kapnak bejelentést megmentendő, vagy már „megmentett” madarakról.

Ezekről a fiókákról azonban tudni kell, hogy többségük nem árvult el, így a legnagyobb segítség számukra, ha be sem fogjuk, vagy ha ezt már megtettük, akkor a megtalálás helyén mielőbb szabadon engedjük őket.
Fontos megérteni, hogy a felelős magatartás nem a madarak bármi áron való megmentése, hiszen ezzel sokszor éppen a természet ellen dolgozunk. A madárfiókák jelentős hányadának elhullása a ragadozók, betegségek vagy épp a tapasztalatlanságuk okán természetes folyamat. Amennyiben nem így lenne, az évi két vagy akár három soktojásos-fészekaljat felnevelő énekesmadarak rövid idő alatt kimerítenék a táplálékforrásaikat, esetleg tömegesen betegednének meg a gyakori találkozások miatt, de az állományuk mindenképp összeomlana. Emellett érdemes végiggondolni a megmentett fogságban felnevelt madár további sorsát is. A szülők viselkedésmintáit, az általuk biztosított változatos, a fióka igényeire szabott táplálást az emberi gondoskodás nem tudja pótolni, ami a fióka további túlélésére, egészséges fejlődésére jelentős hatással van. Így a fogságban nevelt fiókáknak még a természetesnél is nagyobb része pusztul el, mielőtt elérné a felnőttkort.
Természetesen nem azt szeretnénk mondani, hogy ne segítsenek a madarakon, de csak akkor és úgy tegyük, amikor arra valóban szükség van, ügyelve, hogy ne éppen a jó szándékkal okozzunk a korábbinál nagyobb kárt a madaraknak!
Ritka esemény, hogy egy fióka magától kiesik a fészekből. Szinte kizárólag nagyon erős, viharos szél hatására következhet be ilyesmi. Gyakoribb, hogy a fiókát maguk a szülők távolítják el (mondjuk az egyik szülő elhullása, táplálékhiány, mérgezett táplálék okozta legyengülés, betegség, születési rendellenesség miatt), esetleg ragadozó, vagy azonos fajba tartozó magányos hím támadása is állhat a háttérben.
A legtöbb röpképtelen, fészken kívül fellelt fióka azonban maga hagyja el a fészket. Ennek oka a túlélési stratégiájukban rejlik. A fészekben eleségért „kolduló” fiókák hangja könnyen magára vonja a ragadozók figyelmét, ezért a részben még röpképtelen de már elég fejlett fiókák elhagyják a fészket és egymástól eltávolodva próbálnak túlélni. Így csökken az esélye, hogy egy ragadozó egyszerre a teljes fészekaljat elpusztítsa. A teljes röpképesség eléréséig szüleik tovább táplálják őket, a sűrű növényzetben hanggal tartják a kapcsolatot. Az ilyen fiókákat, ha vissza is helyezzük a fészekbe, ösztönüktől hajtva hamarosan újra kiugrálnak. Ezek a fiókák énekesmadarak esetén fejlett tollazattal rendelkeznek, a bagolyfiókák esetén azonban még pelyhesek lehetnek. Az ágakon jól kapaszkodnak, az énekesek jól szaladnak, élénken menekülnek, esetleg részben már röpkések. A ludak, illetve réce- és tyúkfélék fiókái kikelésüktől fogva önellátóak, a testvérek, szülők közelségére a ragadozók elleni védelem és a viselkedési minták megtanulása miatt van szükségük. Ezeknek a fiókáknak alapvetően nincs szükségük mentésre.
A fiókák mentésére többnyire a lassan szaporodó, fészeklakó (jellemzően nagy testű) és végveszélyben lévő madarak esetében van szükség, azonban az ő esetükben is sokkal nagyobb jelentőségű a megfelelő élőhelyek megóvása, helyreállítása. Ezek a madarak csak a teljes röpképesség elérésekor válnak önállóvá, így, ha ilyen madarat találnak, mindenképp segíteni kell neki visszajutni a fészekbe.
Természetesen a fészekhagyó, vagy részlegesen fészekhagyó fiókák esetén is szükség lehet segítségre. Amennyiben a fióka csupasz, vagy teljesen pelyhes (kivétel a baglyok!), illetve egy tollas fióka láthatóan sérült, vérzik, bágyadt, átázott, szárnyát vagy lábát lógatja, szükség van a beavatkozásra. Ilyenkor értesíthetik a legközelebbi nemzeti park igazgatóságot, vagy eljuttathatják a madarat egy engedéllyel rendelkező természetvédelmi mentőhelyre. Ezek a működési területünkön a következők:
Baranya megye
Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány mentőközpontja
cím: 7900 Szigetvár, Alapi Gáspár u. 31.
honlap: www.baranyamadar.hu
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefonszám: +36-20-334-4608

Misina Természet- és Állatvédő Egyesület
cím: 7691 Pécs-Somogy, Pajtás u. 17.
honlap: www.misina.hu
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefonszám: +36-72-337-035, +36-20-217-3653

Somogy megye

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság – Dráva Kapu Bemutatóközpont
cím: 7570 Barcs-Drávaszentes, Fő u. 1.
honlap: www.ddnp.hu/drava-kapu
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefonszám: +36-82-461-285, +36-30-377-3393, +36-30-474-359

Petesmalmi Vidrapark
cím: 7551 Lábod, Petesmalom
honlap: www.stvsz.com/csaladbarat-zold-folyoso/petesmalmi-vidrapark
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefonszám: +36-30-474-2491

A fűben rejtőzködve lapuló őzgidákat sem kell összeszedni. Ezek az állatok szinte soha nem árvák, pusztán a közeledő ember miatt megriadó, vagy éppen táplálkozó anyjuk egy időre magukra hagyta őket. Amennyiben nem háborgatjuk, hamarosan visszatér hozzájuk.

Szöveg: Gáborik Ákos, fotó: Mórocz Attila (a képen: macskabagoly fióka)

 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept