Újabb hiúzok érkeztek Szlovéniába a visszatelepítési program keretében (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2021. április 20.
Találatok: 696
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 

     Zágráb/Ljubljana, 2021. április 20. - Újabb két hiúz érkezett Szlovéniába abból a tizennégyből, amelyeket a Life Lynx nemzetközi program keretében akarnak újra meghonosítani a Dinári-hegységben és a Délkelet-Alpokban.
    

A Zois névre keresztelt hím és az Aida nevű nőstény ragadozókat Romániából szállították Szlovéniába, és szabadon engedésük előtt egy kis időre karanténban tartják őket az észak-szlovéniai Jelovicában - közölte kedden a helyi sajtó.
    Év végéig további öt egyed érkezik az országba.
    A Life Lynx projektben öt ország tizenegy szervezete vesz részt, köztük a Szlovén Erdészeti Szolgálat. A két hiúz átszállításában az erdészeti szolgálat mellett a ljubljanai állatkert vett részt.
    A hiúzokra, amíg azok alkalmazkodnak a környezethez, a helyi vadászok vigyáznak majd. Mivel nagyon félénk állatok, fontos, hogy ne zavarják őket, ezért jelenlegi tartózkodási helyüket sem hozták nyilvánosságra, az embereket pedig felszólították, hogy ne közelítse meg az állatokat - olvasható a projekt honlapján.
    Zois és Aida áttelepítésével a harmadik sikeres évadát zárta a Biológiai Sokféleség Megőrzéséért Egyesület (ACSB) romániai csapata az állatok befogásában. Eddig nyolc egyedet fogtak be a Life Lynex projekt keretében, hogy megmentsék a Dinári-hegység hiúzállományát a kihalástól.
    Idén januárban a román és szlovák partnerek hat egyedet cserkésztek be: két hímet és egy nőstényt Romániában, valamint egy hímet és két nőstényt Szlovákiában.
    Egyik hímet, amelyet január végén fogtak be Romániában, még márciusban az északnyugat-szlovéniai Pokljuka erdős fennsíkra szállítottak. A Júlia-Alpok Bioszféra Rezervátum közösség általános iskolásai Trisnek nevezték el, a Júlia-Alpok legmagasabb csúcsáról, a Triglávról. Tris még két Szlovákiában befogott nőstényre vár, mielőtt kiengedik a szabadba. Az ott befogott hímet Horvátországba szállítják majd.
    Szlovéniában és Horvátországban is nagyon kisszámú hiúzpopuláció él, elszigetelve.
    Szlovéniában gyakorlatilag száz évvel ezelőtt kihalt a hiúz. A jelenleg három tucat egyedből álló hiúzcsoportot 1974-ben vadászok telepítették vissza.
    A projekt indulása óta a mostanival együtt hat hiúzt telepítettek át Szlovéniába és Horvátországba.
    A betelepített állatokat telemetrikus (műholddal követhető) nyakörvvel látják el, hogy meg lehessen figyelni viselkedésüket a természetben.

 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept