2022. április 30. – Egy tanulmány szerint először fedeztek fel aranysakált a szubarktikus Oroszországban, távol a megszokott elterjedési területétől.
Az aranysakál (Canis aureus) egy farkasszerű lény, amely a kutyafélék családjába tartozik, amelybe házi kutyák, farkasok, rókák és prérifarkasok is tartoznak. Kelet-Európa, Délnyugat-Ázsia, Dél-Ázsia és Délkelet-Ázsia ad otthont ennek a fajnak. Az aranysakál eurázsiai elterjedési területe azonban drámaian megváltozott az elmúlt évtizedekben, ahogy az állat új területekre terjeszkedett. A Polar Biology folyóiratban megjelent cikk szerint a faj jelenlegi elterjedése Oroszországban jóval nagyobb, mint a huszadik században volt, amikor csak a Fekete-tenger északkeleti partja mentén, egy viszonylag szűk sávban találták meg, a Kaszpi-tenger nyugati partja Makhacskaláig, és néhány folyóvölgy mentén a Kaszpi-tengertől nyugatra. A Kaszpi-tengertől az Azovi-tengerig az aranysakál mára szinte az egész észak-kaukázusi régióban megtalálható (Oroszország délnyugati részén), és egyre északabbra terjed. Egy-egy aranysakált észleltek a faj történelmi elterjedési területétől messze északra a legutóbbi vizsgálat előtt is. 2007-ben egy felnőtt sakál hímet lőttek le Oroszország leningrádi régiójában, míg egy felnőtt nőstény sakált Oroszország moszkvai régiójában öltek meg 2016-ban.
Változások a viselkedésében
Bár az országban az első aranysakállal csak 2013-ban találkoztak, elképzelhető, hogy a leningrádi régióban 2007-ben felbukkanó sakál a szomszédos, nyugatra fekvő balti államból, Észtországból származott, ahol a szülőpárokat is megfigyeltek. Oroszországon kívül az aranysakál elterjedése a szárazföldön és Európában drasztikusan megváltozott, és a faj korábban ismeretlen helyeken is megjelentek. "Amilyen elképesztő, hogy a sakálok hogyan szállják meg Európa új részeit. Mostanra Finnországba és Norvégiába eljutottak” – mondta Konstantin Tirronen, az Orosz Tudományos Akadémia Biológiai Intézete Karéliai Kutatóközpontjának kutatója. "Az észak-európai régiókat azonban nem lehet összehasonlítani az oroszországi régiókkal." Ha az emberi tevékenységekről, a táj átalakulásáról és az ökoszisztéma-struktúrákról van szó, „ez két teljesen különböző terület”. 2021. február 24-én egy hím sakált jogszerűen csapdába ejtettek az észak-oroszországi Arhangelszk régióban található Tsimola falu határában, amely a legújabb tanulmány tárgya. Egy vadász állította a csapdát, hogy elkapja a közeli szarvasmarhatelepre látogató farkasokat.
Orosz szubarktikus
Ez volt az első alkalom, hogy az aranysakált az orosz szubarktikus területen találták meg, amikor a cikket tavaly benyújtották publikálásra. Tsimola még északabbra van, mint az előző megfigyelés Leningrád régiójában, amely körülbelül 500 mérföldre délnyugatra történt. A tanulmány szerzői szerint a Tsimolát körülvevő régió mezőgazdaságilag fejletlen, és messze túlmutat a faj szokásos elterjedési területén, nem beszélve arról, hogy nagyon eltér a természetes élőhelyétől. De hogyan került ide ez a sakál? A sakálpéldányt genetikai vizsgálatnak vetették alá, amely szoros kapcsolatokat tárt fel az európai és a kaukázusi populációkkal, amelyek délnyugati és déli elterjedésűek. Tirronen azonban azt mondta a Newsweeknek, hogy még mindig folyamatban van annak meghatározása, hogy melyik populációhoz tartozott ez a sakál. Tirronen szerint a sakál több mint 600 mérföldet vándorolhatott volna, ha Észtország legközelebb tenyésző csoportjaiból származik. Több mint 1100 mérföldet tett volna meg, ha a Kaukázusból származik. "Egyáltalán nem szükséges, hogy ez a példány ezt az utat megjárja. Teljesen lehetséges, hogy egy generációváltás után érkeztek" - tette hozzá Tirronen. „Szerintem ez a bátor példány nyugatról érkezett, de nem tudom biztosan állítani” – mondta, hozzátéve, hogy további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy többet tudjunk meg a sakál hátteréről. A szerzők azon tűnődnek, hogy egy ilyen kis húsevő hogyan éli túl Oroszország messzi északi részén a kemény teleket. „A mély havat, a rendkívüli hideget és a nagy erdős masszívumokat olyan tényezőknek tekintették, amelyek korlátozzák a sakálpopuláció északi elterjedését” – írták a tanulmány szerzői.
A szerzők szerint a hó vastagsága a decemberi közel 8 hüvelykről márciusra több mint 24 hüvelykre nőtt, ami sok állat számára megnehezítette a mozgást. Továbbá a decemberi, januári és februári havi átlaghőmérséklet mind a hosszú távú átlag alatt volt, 15, 2 és -5 Fahrenheit fok körül. A szerzők szerint egy kis szarvasmarhatelep jelenléte a területen hozzájárulhatott a sakál túléléséhez. A szerzők szerint annak oka, hogy miért találnak sakálokat északabbra, olyan helyeken, mint az orosz szubarktikus vidék és Norvégia, a fajok elterjedésének köszönhető, amely akkor következik be, amikor az állatok túllépnek történelmi elterjedésükön. Ezt a folyamatot a globális éghajlatváltozás és az ember által előidézett ökoszisztéma-átalakítások befolyásolhatják. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy az orosz szubarktikus vidék zord klímája és az állattenyésztés alacsony szintje miatt az aranysakál valószínűleg nem hoz létre szaporodó populációkat olyan területeken, mint az Arhangelszk régió. Jeff Salle