Megnyitotta kapuit a gólya kiállítás (ForestPress)

Zétényi Zoltán
Állati
2023. május 08.
Találatok: 534
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 
2023. május 8. - Gólyavédelmi Központ nyitotta meg kapuit a hétvégén Bodrogkeresztúron. 

A falu egykori zsinagógájának épületében, 180 m2-en várja a látogatókat az interaktív tárlat. A kiállításhoz kapcsolódóan a szabadban madárvédelmi berendezéseket felvonultató tanösvényt is kialakított a Zöld Kör.
 
Bodrogkeresztúr, a hazánkban szinte kizárólag településeken költő fehér gólyák számát illetően az egyik legnépesebb községek egyike. A lakosság lélekszáma és a lakott – azaz gólyapárok által foglalt – gólyafészkek aránya tekintetében bizonyosan a dobogó élén lévő falu Magyarországon. A 2023-ban 30 pár fehér gólyával büszkélkedő falu egyfelől amiatt kitüntetett a gólyák részéről, hogy szép számban foglalják a zömmel villanyfákon lévő fészekkereteket. Másfelől a nemzetközi és hazai csökkenést mutató tendenciák ellenére, - amelynek okait az életterük beszűkülésében kell keresni, - Keresztúron a madárbarátok nagy örömére emelkedik a létszámuk. Tavaly óta például két párral bővült a helyi populáció.
 
Ezt a falukép szempontjából is szerencsés természeti értéket felismerve alakította ki a Zöld Kör közhasznú természetvédelmi egyesület Petrovics Zoltán helyi ornitológus kezdeményezésére azt a Gólyavédelmi Központot, amely május 6-án ünnepélyes keretek között került átadásra a nagyközönség számára. A kiállítás installációját az Európai Unió Szlovákia-Magyarország Interreg Programja támogatta.
 
A megnyitó esemény szakmai szimpóziummal indult, ahol többek között Nagy Károly, a Magyar Madártani Egyesület Monitoring Központjának vezetője adott elő a fehér gólya hazai állományának helyzetéről. Majd kora délután Dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes – a térség országgyűlési képviselője -, valamint Rozgonyi István polgármester vágta át az átadást jelképező nemzeti színű szalagot. Ez egyben a gazdag kulturális kínálattal induló közönségprogram nyitánya is volt.
A családok és gyermekek számára összeállított színes kavalkád során több gólyalábas csoport, utca- és bábszínházi, valamint zenei produkció követte egymást. Az eseményt kora este a Debrecen Dixieland Jazz Band térzenéje zárta, amelynek végére az esőfelhők is összegyülekeztek és némi csapadékkal frissítették a helyszín körüli itt-ott már kikelt fiókákkal lakott gólyafészkeket.
 
A gólyavédelmi kiállítótér várja a látogatókat!
A központ jelenlegi formájában a természet- és madárvédelmet kívánja népszerűsíteni, ennek a néplélekhez oly közel álló gólyamadárnak a középpontba helyezésével. A falu egykori zsinagógájának épületében egy 180 m2 nagyságú teremben kialakított interaktív tárlat várja a látogatókat, időszaki kiállítóval és foglalkoztató sarokkal, valamint egy elsősorban gólyás mesedarabok előadására megálmodott bábszínházzal, amellyel elsősorban kisgyerekek szemléletformálását tervezik a kezdeményezők. A kiállítás udvarán egy madárvédelmi berendezésekét felvonultató tanösvény és az épület mögött egy nagyalakú fából faragott gólyafigurákkal játszható sakktábla került kialakításra.
A Gólyavédelmi Központ madárvédelmi tanösvénye bármikor szabadon látogatható, kiállítása június közepéig pénteken és szombaton 10-16 óra között tekinthető meg (nyár folyamán várhatóan a hét több napján is nyitva lesz a központ). Csoportok részére ettől eltérő időpontban is előzetes bejelentkezés, illetve egyeztetés alapján megtekinthető.

A kiállítás címe:
GÓLYAVÉDELMI KÖZPONT
Bodrogkeresztúr, Kossuth utca 30-32.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept