Addig tartott az engedélyeztetés, míg az emberek helyett a hódok fejeztek be egy több száz milliós projektet (msn.com)

Zétényi Zoltán
Állati
2025. február 09.
Találatok: 279
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


2025. február 8. - Csaknem 500 millió forintnak megfelelő összeget spórolt meg egy hódkolónia a cseh államnak, amikor az állatok egy olyan területre építettek gátat, ahová a hatóságok már régóta terveznek.

Amíg a Brdy tájvédelmi körzet az engedélyeztetéssel foglalkozott, az állatok 2 éjszaka alatt megépítették a gátat.
A Csehországban található Brdy tájvédelmi körzet engedélyt kapott egy 30 millió koronás (483 millió forintos) gátépítési projektre, és már csak a megfelelő építési engedélyekre volt szükségük a Moldva-medencei hatóságoktól, amikor a projektet szinte egyik napról a másikra egy helyi hódkolónia befejezte – írja a Radio Prague.
A gátakat egy elkerülő csatornán építették fel, amelyet egy közelben található katonai bázis katonái építettek évekkel ezelőtt, hogy lecsapolják a területet. A környezetvédők által kidolgozott revitalizációs projektnek ezt kellett volna orvosolnia. Bohumil Fiser, a Brdy Tájvédelmi Körzet Igazgatóságának vezetője szerint a természet a kezébe vette az ügyet, és a hódok gyakorlatilag egyik napról a másikra megteremtették a szükséges biotóp viszonyokat.
„A Katonai Erdőgazdálkodási Igazgatóság és a Vltava folyómedence tárgyalásokat folytatott egymással a projekt létrehozásáról és a terület tulajdonjogával kapcsolatos kérdések rendezéséről. A hódok megelőzték őket, és ezzel 30 millió cseh koronát spóroltak meg nekünk. Mindenféle projektdokumentáció nélkül és ingyen építették meg a gátakat” – mondta Bohumil Fiser.
Jiri Vlcek zoológus szerint a helyi közigazgatás nem jelentett konkurenciát a hódtelepnek:
A hódok egy, legfeljebb két éjszaka alatt képesek gátat építeni. Míg az embereknek építési engedélyt kell szerezniük, engedélyeztetniük kell az építkezést, és pénzt kell találniuk rá.
A munkálatokat ellenőrző környezetvédők szerint a hódok által így létrehozott vizes élőhelyek jó feltételeket biztosítanak majd a ritka kőrákoknak, békáknak és más, vizes élőhelyeken élő fajoknak.
„A hódok mindig jobban tudják. A gátak építésének helyét mindig jól választják ki – jobban, mint amikor mi tervezzük meg papíron” – mondta Jaroslav Obermajer, a Cseh Természet- és Tájvédelmi Hivatal (AOPK) közép-csehországi irodájának vezetője.
A területen legalább egy, körülbelül nyolctagú európaihód-család él. Karolína Sulová, az AOPK szóvivője szerint a hódok a múltban más területeken is pozitívan hozzájárultak a vízvisszatartáshoz. Időnként azonban előfordul, hogy ami nekik megfelel, az nem az emberek érdekeit szolgálja. Az Orlickoústec régióban található Lanskroun közelében például a hódok véletlenül elárasztották a szántóföldeket, és vízzel elöntöttek egy közeli vasútvonalat. Barta Lóránt
•



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept