2026. július 30. - Bár a kotorékvadászat története évszázadokra nyúlik vissza, eszközei szinte semmit sem változtak az idők folyamán: kistestű, bátor, elszánt kutyákból formálódtak a mai terrierek ősei.
Már az első évezred folyamán is születtek leírások kistestű, föld alatt is dolgozó kutyákról, maga a “terrier” kifejezés első írásos emléke 1359-ből maradt ránk. Gace del la Bigne normandiai költő vadászatról szóló műveiben azonban a kifejezés feltehetően inkább vadászati alkalmazást, mintsem fajtát jelölt. Az 1486-ban ismeretlen szerző(k) tollából megjelent “Le Roy Modus et la Royne Ratio”, azaz „A Modus királyról és Ratio királynőről szóló könyv” már egyértelműen leírja a róka azon vadászati módját, amikor a rókát erre a célra képzett kistestű kutyák ugrasztják ki a kotorékból. Jacques de Fouilloux hatalmas lélegzetű 1561-ben megjelent La Vénerie című írása már részletesen beszámol a róka és a borz föld alatti vadászatáról, külön kitérve a kutyák megfelelő bevadászására is.
Hazánkban az első magyar nyelven megjelent, átfogó szakmai tudományos műként számon tartott Pák Dienes 1829-ben megjelent Vadászattudomány című művében így ír a rókáról: „Ha minden lárma és döbögés nélkül megy az ember lyukához ‘s abba borzlábu kopócskát ereszt, abból örömest kiszalad; ha pedig lármát hallott, ‘s a’ kün álló vadászt meg sejdíté, bent marad ‘s magát inkább kiásatja.” A róka kiásásának külön fejezetet szentel: “…szükség, hogy a’ vadásznak borz- vagy lőcslábú kiskopóji vagy más rókakereső ebei legyenek, mellyeket lyukba eresztvén, ugatásoknál fogvást a’ róka benlétéről meggyőződhessék…”
A 19. század végére, 20. század elejére hazánkban fellendült a tacskók, majd az Angliából importált foxterrierek tenyészete. 1924-ben megalakult a Magyar Foxterrier Tenyésztők Egyesülete, az egyesületen belül pedig – a munkaorientált tenyésztést elősegítendő – kotoréktársaságok alakultak, amelyek közül a leghíresebbet, az óbudai társaságot József főherceg is támogatta.
1929-ben jelent meg József Ákos százados műve, „A kotorékvadászat”, amely a mai napig iránytűként szolgál. Így ír benne: „A kotorékvadászat a vadászatnak nem a legutolsó ága, nem csak változatos és érdekes, de vadászias is, mert próbára teszi az embert és a kutyát, mindamellett nem bánik emberietlenül a dúvaddal, mert nem teszi ki hosszú, kínos kimúlásnak vagy éhhalálnak. Vadásznál a megfigyelőképességet és a lövésbeli ügyességet, kutyánál a sötét földalatti folyosókon vakmerő bátorságot, mindkettőnél pedig kitartást, fáradalmak tűrését és az idő viszontagságaival szemben edzettséget követel.” Művében kitér a „jó gazda gondosságára” is: hangsúlyozza a kutyák megfelelő kezelésének és állatorvosi ellátásának fontosságát, továbbá hogy a vadász dolga a megfelelő kotorékhoz és vadhoz a megfelelő kutyát választani, így növelni az eredményes vadászat és csökkenteni a lehetséges sérülések esélyét. Kiemeli, hogy „a vadászat hozta létre ezeket a kutyákat, és egyedül a vadászat tarthatja fenn. Az állandó vadászat, foglalkoztatás tudja a bennük rejlő igazi, nagy értékeket kifejleszteni, tökéletesíteni és fenntartani.”