2010. december 8. – A barlang több ezer mumifikált kutyát tartalmazhat. A szakemberek egy hatalmas kutyaszentélyben végeznek kutatást, annak érdekében, hogy megnézzék, miként vált a szürke farkasból a fáraók egyik kedvenc háziállatává. Először aranyat keresett a Kelet-Indiákon, majd Stonehenge-be ruccant át, hogy aztán egy huszárvágással a mesés Keleten vizsgálja az ősi civilizációk legrégebbi jogi törvénykezéseit. 1897-ben Jacques de Morgan egy sötét, nyirkos egyiptomi kriptában találta magát, ahol a világ legnagyobb kutya temetőjét fedezte fel.
De Morgan felfedezése szakmai körökben nem váltott ki nagy izgalmat, hamarosan pedig a feledés homálya vetült rá. Most, több mint egy évszázaddal a szenzációs bejelentés után a walesi Cardiff Egyetem szakembereinek figyelme a kutyák egyiptomi mauzóleuma felé fordul, ahol ismét ásatások vannak készülőben. A feltárást vezető Paul Nicholson szerint a barlang több ezer mumifikált kutyát tartalmazhat.
Ezek legnagyobb része az i.e. 748 utáni periódusra tehető, amikor a Nílus mentén fekete fáraók uralkodtak, az állatok kultusza pedig egészen bizarr formákat öltött – már mintegy százharminc olyan temetőt tártak fel, ahol bika-, kígyó-, egér- és páviáncsontokat találtak, sőt, Istabl Antar mellett 180 ezer macska földi maradványára bukkantak.
A Kairótól délre található Szakkarában két rituális helyet is fenntartottak a kutyák számára. Az egyik Anubisz temploma alatt terül el, amelyet a papok egy lépcsőn keresztül közelítettek meg, az áldozatokat pedig a templomhoz tartozó viskóból szerezték be. Ide magánemberek is jöhettek, hogy aztán elpusztult négylábújukat bebalzsamozzák. Amikor pedig a gazda halt meg, őt a házi kedvenc „követte” a túlvilágra: megfojtották, vagy egy bunkósbottal agyonverték.
A kutatók most a feláldozott kutyák fajtáját, korát és nemét próbálják azonosítani; cél a kutyák családfájának értelmezése. A híres ausztriai zoológus és állati viselkedéskutató Konrad Lorenz tévedett, amikor rámutatott: a kutyák az aranysakál leszármazottjai, a kutatóknak ugyanis sikerült genetikailag is bebizonyítaniuk, hogy ez az állat nem más, mint a farkas. A farkasok 30 ezer éve kezdtek „intimebb” viszonyt ápolni a kőkorszaki emberekkel, egy 14 ezer éves, Svájcban talált állkapocscsont pedig már a domesztikáció jeleit (kisebb agyar, rövidebb fej) is magán viselte.
A kutatók előtt egy fontos kérdés megválaszolása áll: hogyan fejlődtek ki a kutyafajták? A domborművek, sziklafestmények és szobrok ebben óriási segítségükre lehetnek, amelyek mind-mind azt mutatják, hogy a kutyafajták kialakulásában elévülhetetlen szerepet játszottak az ókori egyiptomiak. Az első ismert kutyaábrázolás ötezer éves, nem sokkal ezután a fáraók már karcsú agarakkal vadásztak, míg egy szarkofágon látható, a mai dalmatára hasonlító állat képe négyezer éves. I.e. 1500-ben már keverékek is fel-feltűnnek a fáraók körül, miközben a csatatereken vadászkopók nehezítik az ellenség dolgát, Tutanhamon sírját pedig egy tacskóra emlékeztető bronzszobor díszíti.
