Százezer gazdátlan kutya is lehet (MTI)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2012. augusztus 16. - Állatvédők becsült adatai szerint a százezres számot is, elérheti az utcákon kóborló, gazdátlan kutyák száma Magyarországon.
Mondta el Temesváry Kriszta, a Felelős Állatbarátok Egyesületének (FÁBE) elnöke beszélt az MTI-nek abból az alkalomból, hogy ma tartják a hontalan Állatok világnapját.
A kóbor kutyák száma könnyebben becsülhető, hiszen évente kőtelező védőoltást kell kapniuk. A rejtőzködő életmódot folytató macskák számát viszont még megközelítőleg sem lehet megmondani -  jegyezte meg Temesváry  Kriszta.
Magyarországon 52 hivatalosan regisztrált állatmenhely működik, ahol összesen tízezer állatot tartanak, legfőképpen kutyákat. Ugyanakkor százas nagyságrendben beszélhetünk azokról a helyekről, ahova állatokat fogadnak be, de a szigorú regisztrációs szabályokat nem tudják teljesíteni. Ezért a „félhivatalosan” működő helyeken tartott állatokról semmilyen adattal nem rendelkezünk – tette hozzá a FÁBE elnöke.

Temesváry Kriszta kiemelte: a szemléletformálás nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb állat kóboroljon gazdátlanul. Ehhez elengedhetetlen, a szigorú törvényi háttér is, ezért örvendetes a jövő év elején hatályba lépő új állatvédelmi törvény, amely például kötelezővé teszi a kutyákba az azonosításra alkalmas chip beültetését.
Ezen túlmenően vannak olyan szervezetek, alapítványok, amelyek kampányokat szerveznek az állatok ivartalanítására. Ez szintén pozitív hatással lehet a túlszaporodás és az utcára kidobott vagy megunt kedvencek számának csökkentésére. Ezért a menhelyekről csak ivartalanított példányokat adnak örökbe – hangsúlyozta az egyesület elnöke.
Magyarországon a rendszerváltás után került előtérbe a felelős állattartás problémaköre, ellentétben Angliával, ahol már régóta egész kis korban oktatják az állatokkal való bánást, ezért például ott vagy Németországban alig lehet kóbor állattal találkozni. Az egyesület kiemelt fontosságot tulajdonít a nevelésnek.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.