Kiderült, miért konyul le a kutya füle (Index)

Zétényi Zoltán
Kutya
2014. július 21.
Találatok: 2466
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2014. július 21. - Ha megfigyelünk néhány háziasított emlősfajt, lesz közöttük néhány hasonlóság, például a lekonyuló füleik.

A jelenséget először Charles Darwin figyelte meg, A fajok eredetének első fejezetében is írt róla.  A fülek mellett a háziállatok sok hasonló dologban különböznek vad őseiktől: kisebb az agyuk, kisebbek a fogaik, rövidebb, göndörebb farkuk van, könnyebb szőrzetük: ezt hívják háziasítás-szindrómának.
A Genetics című szaklapban ezen megjelent tanulmány új magyarázatot kínál arra, miért vannak a háziállatoknak hasonló tulajdonságaik. Adam Wilkins, a dél-afrikai Stellenbosch Institute of Advanced Study kutatója és kollégái szerint az emberi kiválasztás megváltoztatta a velőláncot (neural crest), az embrionális fejlődés alatt megjelenő szervet.

Fenevadból kis kedvenc
A kutya már legalább 11 ezer éve az ember barátja, régebb óta, mint bármelyik másik háziállat. A háziasítási-szindróma minden jellegzetességét hordozzák, jelentősen különböznek ősüktől, a farkastól. A kutyák természetesen nem az egyetlen példát jelentik: elég csak a szarvasmarhára, lóra, bárányra, kecskékre gondolni.
Az 1950-es években egy orosz rókaprém-tenyésztőből lett genetikus, Dmitrij Beljaev elkészített egy hosszú távú kísérletet, hogy kiderítse, háziasítani tudja-e a rendkívül agresszív ezüstrókát. Az újabb generációk egyre kevesebb agressziót mutattak fogva tartóikkal szemben.
Kísérletét Ljudmilla Trut folytatta: kiderült, hogy elég húsz generáció (nagyjából 25 év), hogy olyan ezüstrókákat tenyésszenek ki, amiket már házi kedvencként lehet tartani. Ez evolúciós léptékben nagyon rövid időnek számít.
Ráadásul nem ez a legmeglepőbb eredmény: bár csak vérmérsékletük alapján választották ki őket, az utolsó generációknak mégis rövid arcuk, kisebb fogaik, más színűk, rövidebb farkuk és lekonyuló füleik voltak.

Megvan a felelős
A gyors változásokért felelős területet egy orosz biológus, Nikolaj Kastschenko azonosította (felfedezésének elfogadásához több mint harminc év kellett): az embrionális fejlődésben fontos szerepet játszó sejteket ma velőláncnak hívjuk, innen fejlődik ki a testet felépítő sokféle sejt.
Wilkins és kollégái szerint a velőlánchoz köthető fejlődési változásoknak köszönhető, hogy a háziállatok máshogy néznek ki, mint őseik. A velőlánc nemcsak csontvázat és kötőszövetet, fogakat és külső fület állít elő, hanem pigmentsejteket, idegeket mellékveséket is, amelyek az agresszióért felelősek.
A velőlánc fontos szerepet játszik az előagy és több hormon fejlődésében is. A kutatók szerint a mesterséges kiválasztás olyan géneknek kedvez, amelyek a velőlánc fejlődését befolyásolják: az itteni sejtek kevésbé aktívak, ami rengeteg változást eredményez. És jó néhány betegséget is, például Williams-szindrómát. lb



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept