2018. március 4. - Nyilván kisarkítva igaz, de így akár meg is fordíthatjuk: bizonyos szempontból mi is jobban hasonlítunk a kutyára, mint a főemlősökre.
Ember és kutya között sokkal több a párhuzam, mint azt a genetika alapján gondolnánk.
Az elmúlt száz évben sokat változott az ember hozzáállás a kutyához. Segítőből, munkatársból házi kedvenccé, szőrös gyerekké vált a szemünkben, nagyanyáink sikítva tépnék a hajukat azon, amit most művelünk. De mivel tökéletesen alkalmas e szerepre, lényegében nincs ezzel semmi baj.
Pontosabban addig nincs, amíg nem kezeljük valóban emberként, és tiszteletben tartjuk, kielégítjük igényeit – ha megfelelő, neki való táplálékot kap, eleget mozog, utána jöhet a kényeztetés. A kanapén lehet ő a mami/papi kis babája.
Ahány ház annyi szokás, de több esetben a tudomány is alátámasztja a kutya és a gyerek közt felállított párhuzamokat, ezekről beszélgettünk Dr. Kis Anna etológussal, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet munkatársával. Egészen meglepő állítások nyernek igazolást:
Bizonyos szempontból a kutya inkább hasonlít az emberre, mint a farkasra, és mi is jobban hajazunk rá, mint legközelebbi rokonainkra, a főemlősökre.
A kutya-gazda kapcsolat egyezéseket mutat az anya-gyerek viszonnyal.
A kutya képességei az egy-két éves gyerek adottságainak felel meg.
Miért a kutya?
Az emberre egyedül jellemző viselkedés kutatásának homlokterében logikusan a főemlősök, közülük is a csimpánz áll, ha pedig a kutya egyediségére vagyunk kíváncsiak, nyilván a farkashoz nyúlunk. Hogyan kerül ebből a szempontból egymás mellé a kutya és az ember? Két okból.
Egyrészt az evolúciós létrán egyre lejjebb haladva a közös ős felé az egyes tulajdonságok megjelenésének idejére, kialakulásának miértjére kapunk választ. Másrészt, és témánk szempontjából most ez a fontosabb:
A kutya ugyanabban az ökológiai fülkében él mint mi, hasonló kihívásokkal kell megküzdenie, ezért alkalmas a kérdés megválaszolására: milyen tulajdonságokat alakít ki az azonos környezet
– mondja a 24.hu-nak Kis Anna.
Sumákolni is tud
Egyedüliként az állatvilágban a kutya két tárgy közül azt választja, amelyikre a gazda rámutat, felveszi a szemkontaktust az emberrel, ha megszólítjuk tudja, következő közlendőnk neki szól, érdeklődik az ember hangulata iránt. Tud „sumákolni” is, azaz kerüli a tiltott dolgokat, míg a tekintetünket magán érzi, de ha elfordulunk könnyen elcsábul.
Ugyanígy viselkedik az egy-két éves gyermek is, és fentiek nem jellemzőek sem a csimpánzra, sem a farkasra.
Fontos kitétel persze, hogy kellő hozzáértéssel a legtöbb állatot szinte bármire meg lehet tanítani, ám a kutya születésétől fogva, ösztönösen viselkedik így. Szociális képességek terén tehát a párhuzam helytálló, ám ahogy fizikai kognícióról van szó, máris óriási a különbség.
Említhetjük a beszédet is, amire nyilvánvalóan teljesen alkalmatlanok, viszont mindent tökéletesen megért ami rá vonatkozik, és mi is ösztönösen kódoljuk ki testbeszédét, hangjait.
Kötődik, mint gyermek az anyához
A legtöbb gazdi családtagként tekint a kutyára, a már említett, jó értelemben vett szőrös gyerekként. De vajon hogyan tekint ő maga a kapcsolatunkra?
Ennek vizsgálatát szolgálja az úgynevezett idegenhelyzet-teszt, amiről elöljáróban annyit: kötődést tekintve olyan, mint a kisgyerek, és a kutya-gazda viszony megfeleltethető az anya-gyermek kapcsolattal
– jegyzi meg a szakember.
A kutatás során számára idegen környezetbe, egy szobába viszik a kutyát, majd megfigyelik magatartását úgy, hogy egyedül van a gazdával, teljesen magára hagyják, majd e két szituációba betesznek egy idegen embert is.
Ha a gazda jelen van, az állat teljesen felszabadult, játszik, nem zavarja az idegen jelenléte sőt még neki is odaviszi a labdát. A stressz semmiféle jelét nem mutatja. Ha viszont a gazdi kimegy, az eb szeme az ajtóra tapad, nem foglalkozik a játékokkal és nem érintkezik az idegennel sem. Láthatóan feszült, várja a gazda visszatérését. Ezt tapasztaljuk gyerekeknél is, de farkasoknál nem.
Őket nem érdekli a gazda, az ajtón belépő idegent is éppúgy üdvözlik mint gondozójukat. Nem játszanak, nem oldódnak fel hanem mielőbb szabadulni akarnak a kényelmetlen helyzetből bárki is van velük.
Azért csak óvatosan a lelkesedéssel
További érdekesség, hogy míg esetünkben az anya-gyermek kapcsolat életünkben egyszer és gyermekkorban alakul ki, addig a kutya felnőttként is képes ilyen típusú kötődésre, ha új gazdához kerül
– emeli ki Kis Anna.
Hozzáteszi: ez is az egyik ok, amiért ezekkel a párhuzamokkal óvatosan kell bánni. A hasonlóságok igen felszínesek, a mélyben rengeteg a különbség húzódik meg.
Végezetül miért ilyen különleges ez az állat? Mi tettük ilyenné a több tízezer éve tartó domesztikációval, mert a munkában, vadászatban, védelemben együttműködő, parancskövető társra, támaszra volt szükségünk. Ezért más a macska, amelyet önálló munkára „szelektáltunk”, és innentől kezdve válik eleve parttalanná kutyások és macskások örök vitája is.
Bihari Dániel