Antibiotikumokat tartalmaznak a bolti mézek (Index)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2009.09.10. - Több, Magyarországon kapható mézben is antibiotikumot talált egy német laboratórium, értesült a Magyar Nemzet. A lap korábban több vizsgálatot is végzett az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel a boltban kapható mézek összetételével kapcsolatban, amelyből kiderült: több üvegben is hamisítványokat forgalmaznak. Eddig csak egészségre ártalmatlan anyagokat mutattak ki a vizsgált termékekben, a brémai Applica azonban egyértelműen mérgező anyagokat, antibiotikumokat talált, amelyeket elsősorban sertéseknek és marháknak szoktak felírni az állatorvosok, írja a lap. "A laboratóriumnak elküldöttek közül a Spar-boltokban vásárolt Alba-Méz Kft., illetve a CBA saját márkás termékeként árult, ám a Klenáncz Méhészet által forgalmazott akácmézeiben egyértelműen mérgező anyagokat, antibiotikumokat mutattak ki" - fogalmaz a Magyar Nemzet.
Az élelmiszerben lévő szerek az emberi szervezetben is kifejtik hatásukat. Horváth-Sziklai Attila, a Magyar Gyógyszerészi Kamara ügyviteli vezetője a lapnak azt mondta: a feleslegesen bevitt antibiotikumok gyengítik a védekezőképességet, ráadásul segítik az úgynevezett ellenálló törzsek, vagyis mutálódott baktériumfajok kialakulását.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.