Mint méhek a kasban (Fejér Megyei Hírlap)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2012.02.27. - TALÁLKOZÓ Zsúfolásig telt a VOK a mézes szakma seregszemléjén Székesfehérvár- Túlzás nélkül állíthatjuk, egyetlen gombostűt sem lehetett volna leejteni a VOK-ban: a méhészek országos seregszemléjére több ezren voltak kíváncsiak, országhatáron túlról is jöttek.
A Videoton Oktatási Központban 120 kiállító és mintegy háromezer méhész gyűlt össze a 24. Országos Méhész-találkozón, hogy ismereteiket továbbfejlesszék, illetve, hogy a tevékenységükhöz szükséges eszközöket megvásárolják. A rendezvény népszerűségére jellemző, hogy parkolóhelyet a későn (azaz reggel kilenc tájban) érkezők csak több száz méterrel arréb tudtak találni. Sok laikus is kíváncsi volt a méhészekre, pontosabban az általuk árusított mézekre, amelyek között például édeskömény, medvehagyma, sőt levendula mézet is találhattak a vásárlók.
A vásárhoz egy konferencia kapcsolódott, amelyet Nagy Gyula, a Méhészek Fejér Megyei Egyesületének elnöke nyitott meg. A rendezvényen részt vett Pleizer Lajos, a megyei közgyűlés alelnöke. Fehérvár önkormányzata képviseletében pedig Horváth Miklós Csaba. Tiszteletét tette Csiszár Dalma magyarországi mézkirálynő, és Fekete Viktória, szlovákiai mézkirálynő is.
Mint Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottsága elnökének előadásából kiderült, hálánkban folyamatosan nő a méhészettel hobbi-, de hivatásos szinten is foglakozók száma, jelenleg 18 ezer magyar családnak ad megélhetést vagy kereset-kiegészítést ez a roppant munkaigényes foglalatosság. Az évi 20-25 ezer tonna méz nagy része exportra
megy, ezért is fontos a három éves ciklusokból álló Magyar Méhészeti Nemzeti Program. Ennek keretén belül idén 560 millió forintot szán a kormányzat a méhész szakma segítésére, képzések támogatására, új eszközök beszerzésére. A jelenlegi magyar szabályozás szerint a méz antibiotikum tartalma szigorúan nulla kell legyen, ugyanakkor Font Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy az unió más országai ennél megengedőbbek, minimális, néhány ezred százaléknyi antibiotikum még nem kizáró ok. Ennek oka, hogy a méhek a virágpor begyűjtése során is „behordanak" valamennyi antibiotikumot.
A rendezvény zárásaként Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke adta át az Év Méhésze díjat Kutasi Tamás budapesti méhésznek.


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.