Majdnem 9 ezer éve méhészkedik az ember a régészeti leletek alapján (MTI)

Zétényi Zoltán
Méz
2015. november 12.
Találatok: 1229
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

    London, 2015. november 12. - Majdnem 9 ezer éve méhészkedik az ember - erre ősi európai, közel-keleti és észak-afrikai edénycserepeken talált méhviasznyomokból következtettek a régészek.
     A Nature tudományos lap friss számában ismertetett kutatás kimutatta, hogy az ember már a mezőgazdaság hajnalán kapcsolatba kerül a méhekkel.
    A történelem előtti népek talán háziasították a vadméheket vagy orvosságnak és élelemnek gyűjtötték a mézet és a viaszt - tudósított a BBC hírportálja.
    Richard Evershed, a Bristoli Egyetem tudósa, a kutatás egyik vezetője elmondta: az ember és a méh kapcsolatának legkorábbi bizonyítékát tárták fel.
    A méhek méze az emberi kultúra részét képezte évszázadokon át, méhsejtek, méhrajok és mézgyűjtés már a barlangrajzokon is látható. Arról azonban alig volt közvetlen bizonyíték, hogy mikor és hol kezdett az ember a rovaroktól mézet és viaszt gyűjteni.
    Tudósok egy nemzetközi csoportja több mint hatezer cserépedényt vizsgált meg, hogy feltérképezze a méhészkedés kezdeteit az utolsó jégkorszak végét követően, mintegy tízezer évvel ezelőtt. A vadászó-gyűjtögető életmódról ekkor kezdett az ember áttérni az első növények termesztésére, állatok tartására.
    Az ember és a méhek kapcsolatára utaló legrégebbi, majdnem 9 ezer éves nyomot a mai Törökország területén találták. A méhviasz néhány évezreddel későbbi nyomaira a Balkánon, a mai Görögország, Románia és Szerbia területén, később a Közép-Európába vándorló első földművesek leletei között bukkantak. Nagyjából ugyanerre az időre nyúlnak vissza az észak-afrikai viasznyomok is.
    Az északi határ a mai Dánia lehetett, annál hidegebb éghajlat már nem kedvezett a rovarnak. A több ezer átvizsgált írországi, skóciai, norvég vagy svéd kőkori edény között egyiken sem találtak viasznyomokat - magyarázta Alan Outram, az Exeteri Egyetem tudósa, a kutatás másik vezetője.
    A viasszal talán fegyvereik kőhegyeit ragasztották meg vagy az edényeket tették vízállóvá. A méz az édesség ritka forrása lehetett étrendjükben.
    "A rengeteg édes étel a legutóbbi idők fejleménye, a régmúltban igen nehéz volt hozzájutni. Kutatásunkból kiderül, hogy Európa első földműveseit erősen foglalkoztatta a méhek értékes mézének megszerzése" - tette hozzá Outram.



  • Előző
  • Tovább

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Küldés (Ctrl+Enter)
Mégse
JComments
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept