Kaposvár, 2019. szeptember 12. - Félszáz méhész kínálja termékeit a Kaposvári Mézfesztiválon, amelyet pénteken és szombaton rendeznek a somogyi megyeszékhelyen.
Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta: a somogyi, zalai, erdélyi és felvidéki termelők 8-10 fajta mézzel, köztük igazi különlegességekkel, szelídgesztenye- és mézharmatmézzel is várják az érdeklődőket.
Az egyesület és a Zselici Méz Lovagrend által tizenharmadik alkalommal szervezett, várhatóan több ezer embert vonzó kétnapos fesztivál, valamint a hozzá kapcsolódó Zselici regionális méhész konferencia és szakvásár keretében a belvárosban felvonulnak a méz lovagrendek képviselői. Lesz mézszentelés, mézfajta-bemutató, az érdeklődők előadásokat hallhatnak a méhészet új irányairól, a méhészeti termékek előállításáról, a kártevők elleni védelemről.
Mészáros János szólt arról, hogy az idei hárs és napraforgó méz kiváló lett, az akác virágzásakor azonban esős volt az idő, a méhek alig tudtak gyűjteni, a méhészeknek ebből a szempontból "katasztrofális" évük van.
Magyarázata szerint a magyar termelőknek az akácméz jelenti az igazán eladható mézet Európában, a többi fajtát vegyes méz, virágméz kategóriába sorolják az exportpiacokon.
Az egyesületi elnök kitért arra, hogy az Európai Bizottság a Venezuelából, Argentínából és Brazíliából érkező méz vámjának eltörlését tervezi. Ha ez bekövetkezik, a magyar vegyes méz kiszorulhat az európai piacról. "Ez ellen kézzel-lábbal tiltakozni fogunk, a méhészeti képviselőink minden követ megmozgatnak, hogy ez a terv ne valósuljon meg" - hangoztatta.
Mészáros János elmondta az is, hogy Magyarországon 80 dekagramm az egy főre jutó átlagos mézfogyasztás, amely lassan, de folyamatosan nő. A cél, hogy elérjük az 1-1,2 kilogrammot, az a termelők kitettségét is csökkentené a nemzetközi piacon.