Nagy István: indul a méhészeti támogatási program (MTI)

Zétényi Zoltán
Méz
2023. június 28.
Találatok: 562
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

    Budapest, 2023. június 27. - Az agrártárca 2,8 milliárd forintos forráskerettel hirdette meg a méhészek munkáját segítő idei támogatási konstrukcióit, amelyek kulcsszerepet játszanak a magyar méhágazat életében - jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az érintettek június 27-től nyújthatják be kérelmeiket.
    

Az Agrárminisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető kifejtette, a támogatások a méhészkedéshez szükséges új eszközök beszerzéséhez, a méhbetegségek és kártevők elleni védekezéshez, az ágazati tudásátadáshoz, valamint a mézmarketing területén jelentenek segítséget.
    Nagy István kiemelte, a támogatás az idei évtől már az Európai Bizottság által elfogadott Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv részeként válik elérhetővé, forrásának 50 százalékát továbbra is a magyar kormány biztosítja. A most megjelent rendelet által szabályozott új rendszerben javarészt a korábbi, jól működő Méhészeti Nemzeti Program támogatási formái szerepelnek - írták.
    A méhészek 2023. június 27-től kizárólag elektronikus úton, támogatási célonként külön-külön nyújthatják be támogatási és egyben kifizetési kérelmeiket az idén végrehajtott, támogatható tevékenységeik után. Erre a Magyar Államkincstár által biztosított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül van lehetőség, amelyhez segítséget nyújtanak Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai és az OMME méhészeti szaktanácsadói - fejtette ki a miniszter a közleményben.
    Nagy István hangsúlyozta, fontos figyelemmel kísérni a támogatási kérelmek benyújtási határidejét. A méhészeti tevékenység folytatásához és a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása esetén a kérelem benyújtási határideje a számla teljesítési dátumát követő hónap utolsó napja.
    A méhbetegségek és kártevők elleni gyógyszeres védekezés, valamint a méhhigiéniás körülmények javításának támogatása iránti pályázatok benyújtási határideje a legkésőbb 2023. július 31-ei teljesítési időponttal kiállított számlák esetében 2023. augusztus 1.
    A méhanya támogatás iránti kérelmek esetén, ha a támogatott tevékenységet alátámasztó számla teljesítése legkésőbb 2023. július 31-re datálódik, a benyújtási határidő 2023. augusztus 3-a.
    Amennyiben pedig az új eszközök beszerzésének támogatási igénye a most megjelent, a méhészeti ágazatban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások 2023. évi igénybevételének szabályairól szóló 25/2023. (VI. 26.) AM rendelet 2023. június 27. napi hatálybalépését megelőzően merül fel, akkor a támogatási kérelmet a rendelet hatálybalépését követő harmincadik napon belül lehet benyújtani - sorolta a miniszter a közleményben.
    A tárcavezető arra emlékeztetett, a méhészet kicsi szelete a mezőgazdaságnak, de kulcsszerepe van, beporzás nélkül ugyanis nincs fenntartható jövő." Az agrártárca, ahogy az eddigiekben, úgy továbbra is kiemelt figyelmet fordít a méhészetre" - fűzte hozzá Nagy István.



  • Előző
  • Tovább

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Küldés (Ctrl+Enter)
Mégse
JComments
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept