A szárazság a honi méhészek bevételeit is elapasztotta (Új Néplap)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. augusztus 7.
Huszadik, jubileumi találkozóját és vásárát tartotta Jászberényben a hét végén a hazai méhésztársadalom. Sok ezer ember gyűlt össze a rendezvénynek helyet adó Bercsényi úti Sportcsarnokban, illetve annak környékén ebben az évben is.

Az ünnepi hangulatot azonban beárnyékolta, hogy idén az átlagosnál jóval kevesebb méz termett az országban. A mézvásárt megnyitó Benedek Fülöp, az FVM szakállamtitkára elmondta, hogy a jó tavaszi szezonnyitást követően a szárazság és a szokatlanul meleg idő miatt csökkent a méztermelés. Megtudhattuk, hogy a szaktárca a Nemzeti Méhészeti Program keretéből próbálja biztosítani a méztermelők számára pozícióik javítását.
Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy az átlagos mintegy húszezer tonnás éves hazai méztermésből közel ötezer tonnával kevesebbet sikerült termelni a szárazság miatt. A hazai szükségleteket ez bőven fedezi, viszont a méhészek bevételének javát adó exportra jóval kevesebb jut idén. Országosan mintegy kétmilliárd forintos árbevételtől estek el a termelők az időjárás viszontagságai miatt.     B. CS.


 


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.