Már a verseny előtt ellopták a szarvasgombákat (Heves Megyei Hírlap)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. október 9.  -  SZARVASGOMBA - Az ország számos pontjáról érkeztek érdeklődők Szilvásváradra az immár 13. alkalommal megrendezett szarvasgomba-vadászatra. Az esemény közös falusi reggelivel, mustkóstolással indult, majd a versenyzők kisvonattal érték el a verseny helyszínét, ahol Vasteleky Einbeck Péter, a Triflakutyászok Független Baráti Körének elnöke ismertette a feladatokat és a verseny szabályait. A kutatásban hét versenyző és kutyusa vett részt, akiknek a völgyben kijelölt pályákon elrejtett öt szarvasgombát kellett megtalálni.
Az eredetileg tervezett öt gomba helyett csak hármat kellett időre megkeresniük, ugyanis két gombát elloptak még a verseny kezdete előtt A természetvédő gombavadászat szabályai mindenkire érvényesek voltak, miszerint a kivett gomba helyét vissza kell takarni, hogy az élőhely ne száradjon ki.
Az első három helyezett kapott serleget, a munka nagy részét végző ebeknek pedig kutyatáppal kedveskedtek. Napközben a kíváncsiskodók bejárhatták a szarvasgomba-ültetvényt, különféle gombából elkészített ételeket kóstolhattak meg. A szarvasgombát enyhe ízű ételekhez fogyasztják, amelyek nem nyomják el zamatát Ehetjük például tojásétkekkel, vajas kenyérrel is. Mazurka Zita



© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.