2017.10.31. - A friss Magyar Konyhából kiderül, vajon hogyan kerül a finn erdeigomba-saláta a Baranya megyei Geresdlakra.
Az egyik legnagyobb élő séf pedig a világ közvéleményének arcába vágja: nincs olyan, hogy szakácsművészet.
Mutasd meg a gasztrófesztiválodat, megmondom, ki vagy! – akár ezzel a jelszóval is hirdethetnénk nagy országismereti versenyt. Mára úgy elszaporodtak a falusi eszem-iszom fesztiválok, hogy gasztrodizájner legyen a talpán, aki naprakész a különféle eseményekben. Egy sokadik hurka- vagy rétesbuli is jó közösségi móka lehet persze, de az az igazi, amikor egy helyi hagyományt karol fel a lelkes közösség és tagjaiban elegendő szufla is van a rendszeres szervezéshez.
Ez jutott eszembe, amikor a geresdlaki Gőzgombóc Fesztiválról szóló kézműves riportot olvastam a Magyar Konyha legfrissebb, novemberi számában. A máig sok sváb lakta baranyai faluban idén már tizenegyedik alkalommal megrendezett fesztivál középpontjában az a csemege áll, amiről a helyi asszonyok szerényen csak annyit mondanak, nem is olyan nagy dolog, „csak egy kis só, liszt, víz, élesztő kell hozzá, aztán gyúrjuk, tekerjük, gőzbe tesszük, megsütjük és már ehetjük is”.
Ennél persze sokkal rafináltabb az egész, tudja ezt az a több mint ötezer ember, aki idén ellátogatott a bájos baranyai faluba. Még a településen élő finn (!) kolónia is: derék nyelvrokonaink mára közösséget alkotnak a faluban, olyan sokan költöztek ide a jó levegő, a csend és a kedves helyiek miatt. Finn barátaink nem is mertek belevágni a gőzgombóc elkészítésébe, helyette finn erdeigomba-salátát és vajas-spenótos kenyeret kínáltak. Erre a kombinációra varrjon Michelin-csillagot egy hozzáértő!
Nekik persze erre nem volt idejük, hiszen legjobbjaik szarvasgomba-vadászatra indultak Kecskemét környékére. A lap elkísérte az Olimpia, a MÁK Bistro és a Sofitel séfjeit, Garai Ádámot, Mizsei Jánost és Stephan Remont a különleges küldetésre. Az elit alakulatot Lencsés Imre, a műintézmények szarvasgombásza vezette, no meg néhány kutyuli, akiknek fő feladat a nemes csemege kitúrása.
Nem is gondolná az ember, hogy milyen sok feltételnek kell megfelelni az egyszeri gyűjtőnek (föld alatti gombát, azaz triflát csakis olyan személy gyűjthet, aki „a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatala vagy az Európai gazdasági Térség valamely szerződő államában a trifla gyűjtésére vonatkozó hatósági jellegű képzést elvégezte”), és a finomság árát látva nem csoda, hogy erősen terjed a szarvasgomba-bűnözés, azaz az illegális ásás és fosztogatás.
Mielőtt azonban végleg elszomorodnánk azon, hová fajul a világ, ott a Michel Bras-val készült interjú, amely kellően felvidíthat minket. A francia mester ugyan tíz éve átadta fiának három Michelin-csillagos étterme vezetését, tavaly mégis őt választották a világ legjobb séfjének. Ez a maestrót nem hatotta meg és közös családi döntéssel 18 év után visszaadta a csillagokat a kalauznak. Ablonczy Bálint
Nemcsak ebből a tettből, hanem az interjúból is kiderül, hogy Monsieur Bras egy igazi caract?re. Más nem is venné magának a bátorságot, hogy ilyen egyenes mondatokat feleljen a „Nincs szakácsművészet?”-kérdésre. „Nincs. Szakácsmesterség van. Ám a természet éppúgy táplál bennünket, mint a zene, az irodalom, a csönd hangja, az élet apró örömei. Mi nem ételeket főzünk, hanem érzéseket.”
Ételek és érzések tehát a friss Magyar Konyhában: kell ennél több?