Gyümölcslé jön az erdőből (Index)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. november 10. - Kisebb kiszerelésben is forgalomba hozza prémium gyümölcsleveit és a választék bővítését tervezi a Mecseki Erdészeti Zrt., amelynek eddig szerény hasznot hozott az italok gyártása. A társaság kárászi telepén ezekben a hetekben van a nagyüzem: az augusztustól november végéig tartó szezonban idén várhatóan mintegy 150 ezer liter, 100 százalékos gyümölcslevet állítanak elő, közölte Ripszám István, a cég pécsváradi erdészetének igazgatója. A hatféle, frissen préselt Naturaléhez legnagyobb mennyiségben almát, de meggyet, feketeribizlit, szedret és bodzát is feldolgoznak.
"A termékeket kizárólag Magyarországon értékesítjük. Külföldi áruházak komoly érdeklődést mutattak irántuk, de a kárászi üzem kapacitása nem elegendő az igényeik kielégítéséhez. Ezért a jövőben is a prémium kategóriájú gyümölcsleveket kereső hazai fogyasztókra alapozunk" - mondta.
Az előállított gyümölcslé mintegy fele bérmunkában készül, vagyis környékbeli kiskerttulajdonosok bízzák meg a céget, hogy a náluk termő gyümölcsökből ivólevet készítsen, és azt speciális csomagba töltse. Jövőbeni tervük azonban az, hogy a vásárolt gyümölcsökből növeljék az eladásra szánt mennyiséget, s bővítsék a hattagú termékcsaládot.
"Az üzem évi akár 300 ezer liter gyümölcslé készítésére is alkalmas, a kínálat pedig őszi- és kajszibarack, valamint áfonya feldolgozásával bővülhet a következő időszakban" - jegyezte meg.
Az igazgató elmondta: a vállalkozás a gyümölcsterméstől függően 130-170 ezer liter Naturalevet készít évente és egyelőre szerény profitot termel. A pontos összeget Ripszám István nem kívánta elárulni. Hangsúlyozta: már önmagában komoly eredményként értékelik, hogy az el nem fogyasztott gyümölcstermés nem vész kárba, a kiskerttulajdonosoknak és a gyümölcslevek vásárlóinak télen sem kell lemondaniuk a természetes vitaminforrásokról.
Megjegyezte, profitot a jövőben attól remélnek, hogy a Naturalevek ez év végétől már nemcsak háromliteres, hanem három deciliteres kiszerelésben is kaphatóak lesznek, és többen keresik majd, mert azokat a fogyasztók bárhová magukkal vihetik.
Az állami tulajdonú Mecseki Erdészeti Zrt. három évvel ezelőtt, 80 millió forintos beruházással hozta létre Kárászon a 8 alkalmazottal működő erdei melléktermék felvásárló és feldolgozó telepét, melynek tevékenységéhez évi 30-50 millió forint árbevétel elérését tűzte ki célul.
Az 54 ezer hektáron gazdálkodó, 280 embert foglalkoztató és ma összesen mintegy 4 milliárd forint éves árbevételt produkáló társaság bizonyítani akarta, hogy az erdőgazdálkodás mellett versenyképes termékekkel tud megjelenni az élelmiszerek piacán.
A Mecseki Erdészeti Zrt. legfőbb bevételi forrása a fakitermelés. Dolgozói évente mintegy 200 ezer köbméter fát vágnak ki, ennek mindössze 20-30 százaléka alkalmas további feldolgozásra. A többit főként tűzifaként értékesítik, nagy részét a Pannonpower Holding Zrt. vásárolja fel az érdekeltségébe tartozó Pécsi Hőerőmű biomassza blokkjának üzemeltetésére.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.