2012. május 7. - SONNEVEND IMRE: ELFELEDETT GYÜMÖLCSEINK, A HÁZI BERKENYE ÉS A BARKÓCABERKENYE (Viza Nyomda, Veszprém, 2012.) Valljuk meg őszintén, még a gyakorló hegy- és dombvidéki erdészeink közül is akad jó pár kolléga – nem beszélve az alföldi zöldkalaposokról -, aki észre sem venné területén az ott észrevétlen meglapuló, ám a koronaszintet is elérő házi berkenye fát vagy a cserjeszintben hosszú évekig szerényen küzdő házi berkenye fiatal példányait. A stúdiumok régen voltak, az ilyen ritka fákat átlapozta hajdanán a legtöbb erdészjelölt, a mai pörgő világban meg ki foglalkozik ilyen „falmelléki” fával? Nem szerepel az erdőtervek elegyarányában, a megjegyzések rovataiban is csak ritkán kerül be, telepítésekben, felújításokban nem ültetik.
Természetesen a barkócaberkenye azért jóval ismertebb erdészeink körében, de ez a fafaj is elkerüli sokak figyelmét, nem ismerik annak számos érdekes tulajdonságát, hasznosítási lehetőségét.
Ezeken próbál segíteni ez a mindössze 86 oldalas füzet, amelynek szerzője hosszú évek óta megkülönböztetett figyelemmel kísérte ezt a két fafajt, figyelte sorsát, regisztrálta azok előfordulási helyeit. Mivel szakmai pályafutása során hosszú évekig erdőtervező, majd erdőfelügyelő, végül pedig a természetvédelem munkatársa volt, bőven volt alkalma megfigyelni ezt a két érdekes fafajt. Elsősorban a Bakonyban, a Balaton-felvidéken, de a zalai dombok között, sőt Vas és Somogy megyében is szétnézett berkenye ügyben.
Az ismeretlenség homályából emeli ki a szerző ezt a két gyümölcstermő berkenyénket. Mivel a házi berkenyéről még nem született magyar nyelven semmiféle kismonográfia, ezt a fajt ismerteti részletesebben. (A barkócáról az „Év fafaja” kapcsán volt egy cikksorozat az EL-ban).
A nevezéktani, morfológiai és a szaporodásbiológiai ismertetést követik az elterjedési területek tudnivalói, melyet a könyv függelékében található igen részletes hazai előfordulási táblázat egészít ki. Ebben feldolgozta a szerző a Természettudományi Múzeum Növénytárának herbáriumi adatait az 1800-as évektől napjainkig, valamint az utóbbi évtizedek botanikai szakirodalmának ide vonatkozó, a legkülönbözőbb publikációkban napvilágot látott adathalmazát is. Ugyanezen adatokból felrajzolja a Kárpát-medencei helyzetképet is. A faj termőhelyi igényei, jellemző élőhelyei után szó esik még a házi berkenye természetvédelmi vonatkozásairól is. A kiadvány második felében érdekes adatokat olvashatunk mindkét faj magyarországi előtörténetéről, a helynevekben tapasztalható előfordulásaikról, számos gyógyászat- történeti érdekességéről.
Mivel a házi berkenye a szőlőhegyek kedvelt termesztett gyümölcse is volt, a kertészeti vonatkozások sem maradtak ki a műből. A füzet végén a házi és a barkócaberkenye terméséről, mint kiváló pálinka alapanyagról olvashatunk érdekes, eddig ismeretlen adatokkal megtűzdelt tudnivalókat. Hogy milyen szerteágazó e két gyümölcsfánkra vonatkozó ismeretek halmaza és a hozzájuk kapcsolódó megannyi kultúrtörténeti és gasztronómiai érdekesség, jól példázza a szakmai tanulmányokat keretező előhang és prológus. Az előbbit ugyanis Ambrus Lajos József Attila díjas író, a régi gyümölcsfajták avatott szépírói szakértője, az utóbbit pedig a közgazdaságtan nagy öregje, Kopátsy Sándor professzor írta, az első magyar barkócaberkenye pálinka bakonyi, Csetényben történt megszületésének örömére. Hogy ezeknek aztán mennyi köze van a magyar erdészekhez, kiderül a füzet tüzetes elolvasása után.
A szerző ezúton is kéri és gyűjti további idős, méretes vagy érdekes házi és barkócaberkenye példányok előfordulásának adatait (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., mobil: 30-491-00-84).