Cserjék terítéken (Erdély.ma)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2013. november 20. - November derekához képest még enyhének mondható az idő. Első látásra úgy tűnhet, a házikertben már nincs is munka, talán a még le nem hullott leveleket kell majd összegereblyézni. Aki viszont munkát keres magának, az talál, hiszen míg be nem állnak a fagyok, sikerrel telepíthetők a gyümölcsfák mellett a különböző gyümölcstermő és díszcserjék is. A szokás szerint az ültetési munkát leginkább tavaszra tervezik a háromszéki gaz- dák. De be kell látni, hogy ha most, ősszel körültekintően ültetnek, akár jobb eredési aránnyal is számolhatnak tavasszal.
Hogy még mindig alkalmas az idő cserjék és fák ültetésére, az újságok hirdetési rovatai is bizonyítják. Eszerint változatos ajánlattal várják az érdeklődőket a sepsiszentkirályi csemetekertben is. A „gazda”, Adorjáni Balázs Magyarországon tanulta a kertészetet, ott dolgozott a szakmában tíz évet, összegyűjtött tudását most itthon kamatoztatja. Főként dísz- és gyümölcstermő termékekre alapozta vállalkozását, de hamar kiderült, Székelyföldön még mindig a gyümölcsfákat kedvelik jobban a gazdák. Ennek ellenére gazdag cserjeválasztékkal várja most is a vásárlókat.

A cserjék egész évben ültethetőek, hiszen edényben nevelt növényekről van szó, de az ősz ezek számára is a legalkalmasabb ültetési periódus – vezetett be a titkokba.
A díszcserjék közül általában az élő sövénynek valókat keresik inkább. Többféle tuja, örökzöld közül lehet választani. A virágzó sövények közül ismertebb a gyöngyvessző, madárbirs, hóbogyó, fagyal, aranyvessző. Mindezek egyedülálló bokorként is megállják helyüket a kertben.
Vásárláskor oda kell figyelni, hogy szabad gyökerű növény esetén a gyökérzet ne legyen sérült. Ültetéshez a növény edényénél nagyobb gödröt kell ásni, és a talajt porhanyósítani. Ha éretlen trágyával trágyázunk, akkor az a gödör aljára kerüljön, rá földréteget szórunk. Körültekintően kell tömöríteni a földet a növény körül – ezek alapszabályok. Ugyanilyen fontos, hogy ültetés előtt a gazda tájékozódjon a növény kifejlett kori méretéről is, így sok kellemetlenség elkerülhető. Sövényeknél a megfelelő tőtávolság 80–100 cm, de aki gyorsabban akar kertjében összefüggő sövényt, lecsökkentheti a távot, viszont így fennáll a veszély, hogy túl sűrű lesz a sövény – hívta fel a figyelmet Adorjáni.

Az őszi ültetés nem jelenti azt, hogy a növények a következő tavasz, nyár során nem szorulnak ápolásra. Az öntözésre, gyomtalanításra, kapálásra szükség van, ugyanúgy, mint az élősködők, például levéltetvek vagy gombák irtására. Az első télen nem árt felkupacolni a növényeket, ez védelmet nyújt a nagyobb fagyok esetén. Az esetleges vadrágás ellen is védeni kell – magyarázta a szakember.

A gyümölcstermő cserjék sora ugyancsak hosszú. A díszcserjékhez képest telepítésük sokkal nagyobb odafigyelést, tájékozódást kíván. Kell ismerni talaj-, fény-, hőmérséklet- és tápanyag-igényüket. Hasznosításuk szerint is lehet csoportosítani őket. Vitamindúsnak, gyógyhatásúnak számít például a fekete ribizli, homoktövis, berkenye. Csemege- és édességkészítésre a málna, szeder, piros vagy fehér ribizli, som, egres, josta használható, ezek nem utolsósorban házilag készült italok előállítására is alkalmasak.

A fekete ribizli őszi ültetése kimondottan ajánlott – tudtuk meg a kertésztől. A nedv- és páradús helyet kedveli. Legalább öt centiméterrel mélyebbre kell ültetni, mint az iskolában volt. Az egyvesszős töveket három rügyre kell visszavágni, ezt tavasszal három friss hajtással hálálja meg. Korai érésű fajta a Fertődi, kiskertekbe kimondottan ajánlott. Nagytermesztésben a Titánia, Tsema, Ronix állja meg a helyét. A ribizli esetében – ahogy más gyümölcscserjéknél sem – nem kell ódzkodni a permetezéstől kártevők, gombabetegségek ellen, nem túlzásba vive és az élelmezési várakozási időt betartva – jegyezte meg Adorjáni.

A josta kevésbé ismert növény, a ribizli és egres kereszteződéséből származik. Gyors növekedésű, bőtermő, nagy szemű, lekvár, bor készítésére használható, de gyógyhatása elmarad a fekete ribizli mellett.

A magas törzsű egres akár díszkertekben is megállja helyét. Aranyribizlire van oltva az egres, így könnyen gondozható, kevésbé támadja a lisztharmat és a mohásodás. Élettartama nagy, de kevesebbet terem, mint a bokoregres.

Az áfonya ugyancsak újdonság a házi kertben. Nemes változata az 1–1,5 méter magasságot is elérheti, gyümölcsei nagyobbak vadon termő társainál. A talaj savasságára nagyon igényes. 60 x 60 cm-es gödröt kell ásni neki. Ha nincs lehetőség fenyőerdei földdel való feltöltésre, akkor fekete föld, homok és fenyő fűrészpor egyharmados arányú keverékébe ültethetjük. A kétéves vesszőin hozza nagy szemű termését.

A berkenye gyógyhatása közismert, de kertekben aránylag ritka, pedig termeszthető. Frissen fogyasztva ugyan nem finom, ám gyógyhatása kimagasló. Lekvárnak kitűnő, fürtös, nagy szemű a gyümölcse.

A homoktövis is kimagaslik vitamintartalmával. Könnyen termeszthető, de telepítésekor oda kell figyelni, hogy hím és női ivarú növények is legyenek a telepen. Egy „fiúra” hét „lánnyal” kell számolni. A kertészetekben külön nevelik a két ivart.
A som sem közismert, pedig gyümölcse kiváló lekvárkészítésre, friss fogyasztásra egyaránt.

Folytatni lehetne a cserjék sorát, a fentiek rövid ismertetésével csak betekintést kívántunk nyújtani gazdag világukba. Ne feledjük, míg a talaj nem lesz nappal is fagyott, ezek a növények kiválóan telepíthetőek. Használjuk ki a hátramaradt időt! Bokor Gábor


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.