Ezt a sokszor említett állítást mindenki megerősítheti, aki bepillant a gyógynövénytermesztés, -gyűjtés, vagy a -minősítés és -kutatás, vagy éppenséggel a gyógynövényekből készült termékek előállításának és kereskedelmének hazai múltjába.
Irodalmi adatok tanúsítják, hogy a népi gyógyászat az évszázadok, évezredek tapasztalatai alapján tudatosan felhasználta a növények gyógyító erejét. Kevesebb szó esik arról, hogy az orvosok és velük együtt a patikusok sem létezhettek a gyógyító növények nélkül. Könnyen meggyőződhetünk erről, ha az ország bármely patikamúzeumának polcain sorakozó tégelyek feliratait elolvassuk. Legtöbb latin név egy-egy gyógynövényt takar.
A gyógynövényekhez társított fűszernövények alkalmazásáról kevesebb adat áll rendelkezésre. De régi receptek bizonyíthatják, hogy a háziasszonyok előszeretettel használták a hazai, legtöbbször kiskertekben termesztett zöldfűszereket. Mivel ezek egy része gyógyító hatású is a későbbiekben a gyógynövényekhez kapcsolták. Ma szélesebb körre alkalmazva inkább az aromanövények névvel találkozhatunk.
De a születő gyógyszeripar sem nélkülözte a növényeket. Az első, a Richter Gedeon (1872-1944) gyógyszerész által alapított híressé vált gyógyszergyárunk az állati szervek hatóanyagai, az ún. organoterápiás készítmények mellett hamarosan megkezdte a gyógynövények ipari felhasználását, hatóanyagaik kivonásával pedig a gyógyszerkészítmények gyártását.
Külföldre is tekintélyes mennyiségben szállítottak eleink drogokat. Drognak a szakemberek a gyógynövények hatóanyagot tartalmazó részét, a belőlük készült termékeket nevezik. A megnövekedett igényeket csak jól szervezetett begyűjtő hálózattal lehetett kielégíteni. A begyűjtés különösen a szegényebb sorsú rétegeknek adott megélhetési lehetőséget.
Fontosabb lett a gyógynövények szerepe az I. világháború idején. Az ország háborúba lépése jórészt elzárta a nyugati piacokról, illetve a tengerentúlról érkező drogok útját. Pedig ebben az időben a hadseregnek is nagy szüksége volt a gyógynövényekre és azok készítményeire. Gondoljunk csak a háborús sérültek ellátására vagy a járványok megelőzésére. Így a hazai gyógynövényfajok felé fordult a figyelem. Szakemberek bevonásával 1917-ben a hadsegélyező hivatallal karöltve szervezetten megkezdődött a vadon termő és termesztett gyógynövények gyűjtése és felvásárlása.
Tanulva a szűkös idők tapasztalataiból, nagy lendületet vett a termeszthető gyógynövények körének kiszélesítése, és a termelő telepek számának és területének bővítése. Mindehhez kellő tudományos háttérre is szükség volt. 1915-ben megalakult a Gyógynövénykísérleti Állomás a ma már magánkézben lévő RIMP Gyógynövénykutató, Termelő és Kereskedelmi Kft elődje. Feladata volt a termeszthető gyógynövények felkutatása, a vadon termők gyűjtésének népszerűsítése, tanácsadás, minősítés. Híres vezetőjét dr. Augustin Bélát (1877-1954), aki hosszú munkásságát a gyógynövényügynek szentelte, más neves szakemberek követték. Az intézet a magyar gyógynövényágazat működésében mindig fontos szerepet játszott.
„Az államilag támogatott fejlesztő munka eredményeként az 1930-as években Magyarország Európa egyik vezető gyógynövénytermelő, majd exportáló országává vált." - olvashatjuk az egyik mezőgazdasági lap „Fókuszban a gyógynövények" című cikkében. Ezt az adatokkal is alátámasztható megállapítást számos, a témával foglalkozó írásban megtalálhatjuk.
Az I. világháborúnál vázolt alaphelyzet szinte kísértetiesen megismétlődött a második nagy világégés idején. A problémák megoldására született állami beavatkozás is hasonló volt. Ehhez jó alapot adott a békeidőben megerősödött ágazat kedvező helyzete.
A háború pusztításai, a front átvonulása azonban nehezen orvosolható károkat okozott, nemcsak a személyi feltételekben, hanem a szervezeti keretekben, az épületekben, felszerelésekben és a gyógynövénytelepekben egyaránt. 1945 után csaknem elejéről kellett kezdeni mindent. De a gyógynövényekre, a hatóanyagaikon kívül a belőlük származó bevételekre most is égető szüksége volt az országnak. Elkötelezett szakembereink tudva a gyógynövények gyűjtésében, termesztésében, feldolgozásában rejlő lehetőségeket, korábbi tapasztalataikra alapozva szinte bombázták az akkori Föld-mívelésügyi Minisztériumot (1949-ig még így hívták) az átgondolt és kidolgozott elképzeléseikkel. Kiemelve az akkor már az illóolajok lepárlásában nagy tekintélyt szerzett dr. Rom Pál felterjesztéseit: szorgalmazta a csipkebogyó, mint C-vitamin forrás feldolgozását, a gyűszűvirág, illetve az illóolaj tartalmú növények (francia levendula, lestyán, macskagyökér, zsálya, bazsalikom, kakukkfű, stb.) termesztését és hazai lepárlását, feldolgozását. Kezdeményezte egy illóolajgyártó mezőgazdasági ipar megteremtését, például az édeskömény, kapormag illóolajának előállítására. Az ötleteiből akár ma is lehetne választani. De szakembereinknek nemcsak ötletei voltak, hanem a megvalósításban is részt vállaltak, ilyenek voltak a termesztésbe vonás, illetve az illóolaj-lepárlás technológiájának kidolgozása, a gyűjtők és felvásárlók képzése, gazdaságossági számítások összeállítása, figyelemfelkeltő, népszerűsítő előadások tartása, cikkek írása.
A minisztérium az akkor is szűkös anyagi lehetőségek miatt elsősorban a lehetőségek megteremtésében tudott közreműködni. A segítség átgondolt volt és számtalan területen jelentkezett. A hozzáértő szakemberek erkölcsi támogatása, mai szóval helyzetbe hozása, a jogszabályi háttér megteremtése, az egységes minőség biztosítására a szabványosítás, a szervezési intézkedések, ezen belül: a begyűjtés, termelés, a minősítés és minőségtanúsítás, a begyűjtők, átvevők felkészítése, a termesztők részére a szaktanács újraindítása, mind minisztériumi kezdeményezéssel valósult meg. Ez alig jelentett költséget, az eredmények viszont bizonyították a hatékonyságot.
Újra hasznosításba vették a korábbi ültetvényeket, ha kellett újratelepítésekkel, a megsemmisült vagy elavult berendezések például lepárlók pótlásával, felújításával növelték a kapacitást különösen a korábbi hagyományokkal rendelkező területeken. Ilyen volt a szabolcsi menta, vagy a Balaton-felvidéki levendula. Később a nagyüzemi alkaloidagyártás beindításával jelentősen nőtt a máktermesztés. A nagy morfintartalmú mákfajták alkalmazása erősen növelte nemcsak a gyártás, hanem a termesztés jövedelmezőségét is.
A feldolgozás és forgalmazás is mind szervezettebbé vált. 1949-ben megalakult a ma is magyar kézben működő Herbária Gyógynövényforgalmi Vállalat. Később csatlakozott hozzá, elsősorban a gyógynövény termékek előállítása területén a Szilas TSz melléküzemága. Kialakult a gyógynövényekkel és termékekkel foglalkozó bolthálózat.
A hazai ellátás mellett, figyelemreméltó volt az exportunk gyógynövényből és készítményeikből. 1969-ben 362 vagon gyógynövény-exportáru hagyta el az országot. Ehhez társult még az a nagy előny, hogy számtalan embernek adott munkalehetőséget a gyógynövényágazat.
A külkereskedelem zömét az erre szakosodott vállalat intézte, amely a 18-féle nagy volumenű cikken kívül 220 egyéb gyógy- és fűszernövény exportját is megszervezte. Több, mint 300 vevővel tartotta a kapcsolatot. Néhány példát említve: a németek főként kamillát, mentát, majoránnát, csipkebogyót és fűszermagvakat, az osztrákok ezen kívül papsajt-levelet, fehérmályva-gyökeret, a franciák kutyabengekérget, maszlaglevelet, bazsalikomot, hársvirágot, bodzavirágot és pipacsszirmot igényeltek.
A hosszúra nyúlt visszatekintés nem üres nosztalgiázás, számtalan ma is megszívlelendő tapasztalatot tár fel. Közhelynek hangzik, de igaz, hogy mindig azt érdemes kiemelni az elmúlt sikerekből, ami jó példával szolgál, ami ma is hasznosítható. Tudom, ezekre a szavakra sokan fölényesen legyintenek: - ugyan ma már megváltoztak a körülmények, a régi módszerek nem alkalmazhatók! Pedig az adott helyzetnek megfelelő átalakítással minden korban fel lehet használni az elődök által összegyűjtött tudást, alkalmazni a bevált módszereket, vagy éppenséggel tanulni kudarcaikból.
Pillantás a mai helyzetre
„Hazánk a világ leggazdagabb gyógynövénytermő területe, s bár nagy kivitelünk lehetne, mégis milliókra menő behozatalra szorulunk, mert nincs aki a természet nyújtotta kincsek után kinyújtsa a kezét" – írta Augustin Béla az I. világháború idején. Nézzük meg mára hogyan változott a helyzet, mennyire aktuálisak szavai?
Az emberek megújult érdeklődése a gyógynövények, egyáltalán a természetes anyagok iránt már több mint egy évtizedre néz vissza. Így a fitoterápia sem tekinthető múló divatnak. Sőt a gyógynövények alkalmazási köre kiszélesedett. Különösen igaz a megállapítás, ha ide soroljuk a fűszernövényeket vagy kiszélesítve a fogalmat az aromanövényeket. Ki hallott régen az aromaterápiáról? De gyógynövényből készített fürdőket vagy illóolajakat használ a wellness-szolgáltatások legtöbbje, fokozott a gyógynövény igénye a kozmetikai iparnak, a háztartásvegyiparnak és az élelmiszeriparnak is. Újra nem csak sót, csípős paprikát vagy borsot értünk fűszerezés alatt. Az egészséges táplálkozás hívei eredményesen szorgalmazzák a hazai zöldfűszerek használatát. A gyógyszeriparban ugyan növekszik a szintetikusan előállított hatóanyagok aránya, de továbbra sem nélkülözhetik a gyógynövényeket. Mennyire tudjuk ezt az érdeklődést hazai anyagból kielégíteni?
Ha körülnézünk egy gyógynövényboltban vagy éppenséggel gyógyszertárban, nagy árubőséggel találkozhatunk. A legtöbbször szépen csomagolt, sokszor már a reklámokból jól ismert, külföldről származó gyógynövény-szárítmányok, kivonatok és más készítmények mellett ott szerénykednek az új és a már bevált hazai áruk. Nem kell szégyenkeznünk azonban, ha az árakat, vagy a hatóanyag-tartalmat hasonlítjuk össze. Mindjárt a hazai javára billen a mérleg. Nehezen tetten érhető, de számos jel mutat arra, hogy jó néhány drága külföldi termék éppen magyar alapanyagból készült. Ez önmagában nem is lenne baj, ha kellő feldolgozással kerülne kiszállításra gyógynövényeink zöme, és így megfelelő árszintet lehetne elérni és szerepelne a címkén, hogy magyar alapanyagból készült! Például az ömlesztve exportált szárítmányok sokszor csak annyit változnak, hogy tetszetős kiszerelést kapva kerülnek vissza. Így a keletkezett jövedelem töredéke marad itthon. Úgy tűnik, hogy a fűszereknél jobb a helyzet.
A gyógy- és fűszernövények közül 330 hazánkban őshonos. Bár mára nem mindegyik található meg gyűjthető mennyiségben, legtöbbször nem a túlzott gyűjtés (pemetefű, édesgyökér) hanem az élőhely visszaszorulása miatt vált éppenséggel védetté, vagy fokozottan védetté. Szerencsére ezek legtöbbje nem a legkelendőbbek közül való, vagy termesztésbe vonásuk már megoldott. Néhány, a legszélsőségesebb helyzetben lévő gyógynövény megmentésére már csak egyetlen eszközként a Gyógynövény Kutató Intézet taxonómiai kertjében, vagy a génbankban való elhelyezés maradt. Reméljük, a privatizáció áldozataként egyetlen faj sem vész el örökre.
Ma természetes élőhelyükről 120-130 gyógynövényfajt gyűjtenek. A gyűjtés hagyományosan a képzetlenebb, szegényebb rétegek „kenyerét" jelentette. Ez ma is így van, tehát helyzetük megoldása nem csak az ágazat ügye, hanem szociális kérdés is. A többlépcsős felvásárlási rendszer rendkívül alacsony felvásárlási árakat hoz. A gyűjtők járulékmentességét megszüntető rendelkezés tovább növeli a kiszolgáltatottságukat. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy az e címen és az értékhatár (600 000 Ft) felett befolyt adó összege mennyire fedezi azt a kárt, amit a rendelkezések az ágazatnak okoznak. Könnyű belátni, hogy célzott segítség hiányában például önmagában az adóbevallás készítése mennyire riasztja el a szereplőket a gyűjtéstől, vagy választják inkább a feketemunkát!
Mindenképpen a szervezettségen kellene javítani. Biztató példa, hogy Baranya, Somogy és Zala megyében a régiós foglalkoztatási program keretében próbálják megoldani a gyűjtést, felvásárlást. Nagy lehetőséget jelentene, ha a nemzeti parkok mellett működő közhasznú társaságok felvállalnák a területükre eső gyógynövények gyűjtésének megszervezését. Ez megoldaná a szakszerűség kérdését, magas piaci értékű bioterméket (organikus módon előállított termékeket) lehetne nyerni, ugyanakkor munkalehetőséget biztosítana éppen a legelesettebbek számára.
Becslések szerint ma 30 ezer tonna alatti az évenként termesztett gyógynövények mennyisége, amely főleg mustár, mák, koriander, fűszerkömény és édeskömény.
A gyógynövény-termesztést számos országban központilag támogatják. Hazánkban a területalapú támogatáson felül semmiféle előnyt nem élveznek. Jó példaként említhetők azok az országok, ahol központi programokat hoznak létre a gyógynövény ágazat, különösen a termesztés támogatására. Számos cikket átolvasva sem világos, hogy nálunk ez miért nem lehetséges, vagy miért nem éltünk az „ugaroltatott" területekre nyújtott EU támogatás kedvezőbb lehetőségével.
A hazai feldolgozás, termék-előállítás helyzete ellentmondásos. A régi gyártók egy része elbukott a privatizáció kapcsán, a szerencsére magyar kézen maradt Herbária mellett több kisebb vállalkozás indult több-kevesebb sikerrel. Használóként is bizton állíthatom, hogy nagyon jó minőségű magyar termékek vannak a piacon. Legtöbbször azonban az agyonreklámozott külföldi termékekkel szemben kevesebb figyelmet élveznek. A hazai termékek megkülönböztető jelölésével bizonyára javítani lehetne a helyzeten.
Más kérdés, hogyan sikerül túljutniuk a hazai gyártóknak az előíráson, hogy 2011-ig türelmi időt hagyva megszüntetik a jól bevált gyógytermék kategóriát és a gyógyszerekre érvényes megítélés alá esnek termékeik. Új terméket már ma sem lehet gyógytermékként regisztráltatni. Nem nehéz megjósolni, hogy ezt az akadályt a kisebb hazai gyártók nehezen tudják venni. (A gyógyszerlobby rendkívül erős. A szerk.)
A rendszerváltás óta csökkent (1992-re megfeleződött!) a gyógynövényexportunk - az összehasonlításban az említett hiányos adatok miatt inkább csak becslésekre támaszkodhatunk - de jelentősége ma is vitathatatlan. A gyűjtött és termesztett drogok 60-70%-a külföldre kerül. A legnagyobb exportpartner hagyományosan Németország. A kivitelre kerülő mennyiség felét ma is ide szállítják, érték szerint azonban jóval hátrébb sorolódik, mutatva, hogy elsősorban alacsony feldolgozású alapanyagot vásárolnak. Mivel az 1990-es évek elejére megszűnt az addig államilag ellenőrzött kereskedelem és a szabályozott gyűjtés, a hirtelen nagy számban megjelenő, főként külföldi kereskedők többsége az egész ágazat kárára visszaélt a jórészt kiszolgáltatott hazai szereplők helyzetével. A megalakult érdekképviseletek tevékenysége javított valamit a helyzeten, de a „kizsákmányolást" ők sem tudják kiküszöbölni.
Az ágazat megítélését nehezíti a gyógynövények termelésével, begyűjtésével, forgalmazásával kapcsolatos adathiány, ami szintén a nem kellő megbecsülés egyik jele. Egyes szerzők egyenesen a mezőgazdaság „mostohagyerekének" tekintik a gyógynövényágazatot.
Ebben a cikkben csak néhány emésztő gondot emeltem ki. A mai helyzet feltárása a tanulságok levonása sok hozzáértő szakembert foglalkoztat már. E folyóirat is többször helyt adott gyógynövényről írt cikkeknek, a hátsó borítón éppen egy az ágazattal foglalkozó könyv kerül ismertetésre. Számtalan kiváló összeállításban, cikkben, előadásban hívják fel a figyelmet az avatottak a gyógynövényágazatra, a lehetőségekre, legtöbbször vázolva a megoldási módokat is. Véleményük megegyezik majd minden kérdésben. Miért maradt mégis pusztába kiáltott szó? Talán a továbbiakban azt kellene vizsgálni, hogy milyen érdekek akadályozzák a gyógynövényágazat kibontakozását. Vagy csak a tehetetlenség, az egyes ágazatok összefogásának hiánya? Mindannyian kíváncsian várjuk a választ!
1945 után az ágazatban szinte mindent a nulláról kellett kezdeni, talán csak tudásban maradt valami az előző évtizedek eredményeiből. Ma a negatív tendenciák ellenére sokkal jobb a helyzet, nem veszett el még minden. A régi sikeres szereplők közül talpon maradt néhány, hozzájuk újak csatlakoztak, új lehetőségek is kínálkoznak. Az összegyűjtött tudásanyag, tapasztalat jórészt megmaradt. Talán nem késő! Ezekkel az értékeket ma még lehetne hasznosítani, vissza lehetne szerezni az elvesztett pozícióink túlnyomó részét. Minden érv e mellett szól. Ari Ilona