Már szedik az erdőben a medvehagymát, napi két kiló a limit (bama.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2013. március 12. - BARANYA - A naposabb tisztásokon már megjelentek az első friss hajtások, néhány hét múlva pedig ellepi a Mecseket a jellegzetes fokhagymaillatú medvehagyma, a gyűjtésére vonatkozó szabályokkal azonban sokan nincsenek tisztában.  Nem szedhető mértéktelenül a gyógynövényként is használt, az utóbbi években igen felkapott, vadfokhagymaként is ismert egyszikű.
Az erdőgazdálkodásról szóló törvény értelmében állami erdőben – nem védett területen – mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű gombát és gyógynövényt gyűjthet külön engedély nélkül. Ennek napi mértéke fejenként nem haladhatja meg a két kilót. Ez vonatkozik a medvehagymára is.
Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó tudtával teheti. A Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, míg a védett övezetekben a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség adja ki a papírt.
Külön törvényi előírás vonatkozik a védett természeti területen való gyűjtésre: ebben az esetben bármilyen kis mennyiség szedése csak a természetvédelmi hatóság hozzájárulása mellett lehetséges. Az idei évtől a természetvédelmi engedély beszerzése a gyűjtő feladata, a kiadó szervezetek eseti ellenőrzéseket is tartanak. Azokkal szemben, akik engedély nélkül szedik a medvehagymát az állami erdőkben, szigorúan lépnek fel. A tiltott szedés 50 ezer forint értékig szabálysértés, fölötte már bűncselekménynek számít.
A pécsi vásárcsarnokban most 100-200 forintot kérnek a medvehagyma csomójáért, a hagymásan árult, akár ki is ültethető tövek ára akár 300 forint is lehet. A primőr zöldségek mellett március-áprilisban a legkeresettebb áruk közé tartozik a lándzsa alakú zöld levél.
Itt finomabb
Évek óta tapasztalható, hogy sokan – egyre többen – jó üzletet látnak a medvehagyma szedésében. A gyűjtésnek van egy megélhetési oldala, hiszen az erdőben szedett, csomózott növénnyel napi néhány ezer forint kereshető a szezonban. Vannak ugyanakkor, akik nagyban végzik a gyűjtést. A mecseki medvehagyma a helyi piacinál sokkal magasabb áron kel el például a budapesti vásárcsarnokokban, a szegedi vagy kecskeméti piacon. Az országban a Bakonyban és a Mátrában is megtalálható a növény, de a mecseki előbb bújik ki, és finomabb is. Kaszás E.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.